DVD
Iggy & The Stooges: Live In Detroit
2004 Hossz: 66 perc Kiadó: CLS Hang: angol 5.1 + DTS
Csaknem három évtizeddel feloszlása után, 2003-ban összeállt Iggy Pop egykori együttese, a punk előfutárai közt számon tartott Stooges, mely nem csak az énekes Skull Ring című albumára rögzített új számokat, de koncertezni is kezdett (július 11-én a magyar határtól tizenvalahány kilométernyire, a wieseni fesztálon is fellép Iggy és a Stooges). A detroiti zenekar hazai terepen adott 2003. augusztus 25-i koncertjéről DVD is készült.
2004. június 10.
Iggy Pop: Live At The Avenue B
Miközben Iggy fáradhatatlanul turnézik három évtized után újjáalakított Stooges nevű zenekarával (Live In Detroit), a lemezcégek is meglovagolják a feltámadt érdeklődést: 2005 nyarán az A Million In Prizes - The Anthology című dupla slágerválogatás és a korai Stooges-albumok remaszterelt, bővített, kétlemezes újrakiadása mellett megjelent egy DVD is - egy 1999-es koncertfelvétellel.
2005. október 11.
Illés: Koncert '96
A hatvanas-hetvenes évek fiatal generációja számára az Illés együttes a magyar beatzene szinonimájává vált, a szocialista rendszer „megtűrt” együttesének jelentősége azóta is egyedülálló. Illésék a 2005-ös Szigeten végleg búcsút intettek közönségüknek (lásd interjúnkat), ez a kiadvány azonban a kilenc évvel korábbi, nagy sikerű tripla BS-koncert legjobb pillanatait örökíti meg.
2005. december 16.
In memoriam Szécsi Pál
2007 végén egy-egy DVD-re gyűjtötték össze a két nagy, tragikus sorsú magyar slágerénekes, Szécsi Pál (1944–1974) és Máté Péter (1947–1984) tévéfelvételeit, negyven évvel ezelőtt indult karrierjük apropóján. Mindketten 1967-ben tűntek fel először (a modellmúltú, mosolygós, sármos Szécsi a táncdalfesztiválon, míg a zenei képzettségű, komoly, szemüveges Máté egy pol-beat rendezvényen), és mindketten fiatalon haltak meg (Szécsi Pál öngyilkos lett, Máté Pétert a szíve vitte el). Szécsinek egy évtizeddel rövidebb pályafutás jutott, de a DVD-je izgalmasabb lett, mint Zene nélkül mit érek én… című Máté-összeállítás.
2008. január 21.
Incubus: Volume 2
2002 Hossz: 150 perc Kiadó: Sony Hang: angol 5.1
A 2001-es év egyik legfigyelemreméltóbb rockeseménye a kaliforniai Incubushoz fűződik, mely zenekar Morning View című pszichedelikus funk albumával végre igazán kiérdemelte a „kiforrott” és „egyéni” jelzőket a kritikusoktól és a rajongóktól (és mellesleg Magyarországon is ismertebb lett a média jóvoltából).
2003. szeptember 27.
INXS: I`m Only Looking - The Best Of
Michael Hutchence frontember 1997-es öngyilkossága óta az INXS nem adott ki új felvételeket, a régieket viszont összegezte: a 2002-es Definitive válogatáslemezt követően a zenekar most összegyűjtötte vizuális életműve legjavát is (a külön lemezen megjelent extrákat figyelembe véve mondhatni teljességre törekedtek).
2004. szeptember 9.
Irigy Hónaljmirigy: Retro Klub
A legsikeresebb magyar paródiazenekar, az Irigy Hónaljmirigy tagjai az ezredfordulóra kifogytak a nívós zenei alapanyagból, a mulatós zenék és egyéb gagyik felé fordultak (Flúgos futam, ValóságShokk, Bazi nagy lagzi), és tévés humoristákká lettek. 2005-ben azonban két műsorukkal is visszatértek a 2000-es Ráncdalfesztivál EP-n már érintett világhoz: a hatvanas-hetvenes évek magyar pop-rockjához.
2005. december 19.
Iron Maiden: Live After Death
Bár a 2006-as A Matter Of Life And Death album turnéjában nem szerepelt Magyarország, 2008-ban már nem maradunk Iron Maiden-koncert nélkül: Bruce Dickinsonék augusztus 12-én, a Sziget Fesztivál nulladik napján Budapesten is fellépnek. A nyolcvanas évek közepének albumait felelevenítő 2008-as turnéhoz időzítve DVD-kiadásban is megjelent a VHS-en már legendássá vált 1985-ös koncertfilm, a Live After Death, amit szépen odatehetünk a múltbanéző Visions Of The Beast és The Early Years DVD-k mellé.
2008. február 14.
Iron Maiden: Rock in Rio
2002 Hossz: 125 perc Kiadó: Sanctuary Records Kép: 4:3, színes Hang: angol 5.1, DTS Extrák felirata: angol, francia, német, spanyol, portugál, svéd, olasz
A nyolcvanas évek angol heavy metal porondjának kövületei 2000-ben pályafutásuk egyik legerősebb albumával rukkoltak elő, ráadásul - kitartó rajongóbázisuk örömére - két régi tag is visszatért (köztük az énekes, Bruce Dickinson). Az Iron Maiden szextettjében így rendhagyó módon már három gitáros pengeti az egyre összetettebb kompozíciókat, felváltva szólózva-akkordozva-staccatózva.
2003. szeptember 28.
Iron Maiden: The Early Years
Sok szorgos kis magyar úttörő életében indított el visszafordíthatatlan folyamatokat az Iron Maiden, amikor 1984-ben televíziónk rendhagyó módon egy monstre német metálfesztivál műsorából mazsolázott több estén át. A Piece Of Mind turné részét képező, húsz év múltán is letaglózó erejű dortmundi fellépés a legkésőbbi koncertfelvétel ezen a kincseket rejtő duplalemezen, amely az első darabja a zenekar történetét bemutató, kiadósnak ígérkező DVD-sorozatnak.
2005. február 3.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek




