Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Hírek
Az igazi kaland: filmklip
Március 22-én mutatják be a magyar mozik Cameron Crowe rendező (Jerry Maguire – A nagy hátraarc, Majdnem híres) új filmjét, a Matt Damon és Scarlett Johansson főszereplésével készült Az igazi kalandot, melyből egy egyperces, ...
Nyócker 8D-játék indult
Mint arról már írtunk, teljesen újravágva, vadonatúj jelenetekkel és meglepetés zenékkel látható a mozikban a Nyócker 3D-ben április 5-től, Nyócker 8D címmel. A film Facebook-oldalán addig is csatlakozhatunk egy kapcsolódó játékhoz.
1
Új magyar kisfilm a mozikban
Április 5-én mutatják be a magyar mozik az Együtt az ég alatt című német, a tavalyi Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott filmet. Az alkotás kísérőfilmjeként debütál Szirmai Márton (Szalontüdő, A süllyedő falu) új kisfilmje.
Krízis-trilógia: utoljára
A Krétakör Krízis-trilógiája március 17-én és 18-án a Trafóban lesz utoljára egyben látható Magyarországon. A nagyszabású előadástriót mindkét nap 16 órától játsszák a nagyteremben. A maratoni hosszúság miatt uzsonnát is biztosítanak.
Nyerd meg Az ajtót!
Március 8-án mutatták be a mozik Szabó István új, Helen Mirren főszereplésével, Szabó Magda Az ajtó című regényéből készült filmjét. Ha a filmhu-val játsszunk, esélyünk nyílik megnyerni a három könyv egyikét. Ehhez mindössze...
II. Emberi Jogi Filmnap
A budapesti Brit Nagykövetség március 14-én a Toldiban rendezi a II. Emberi Jogi Filmnapot. A magyar nyelvű, angol feliratos filmek vetítése között tematikus kerekasztal-beszélgetésekre várják az érdeklődőket. A belépés ingyenes.
Bor, tangó, kapufa: premier előtti esemény
Akinek van kedve belekóstolni Argentínába, annak március 13-án, kedden a budapesti Művész moziban a helye, premier előtt, mindenféle különleges programokkal egybekötve nézhetjük meg ugyanis a Bor, tangó, kapufa című komédiát.
Jön a Csak a szél
A Budapest Film forgalmazza a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri nagydíját elnyert, Fliegauf Bence rendezte Csak a szélt, amit a 2008. júliusa és 2009. augusztusa között romák ellen elkövetett merényletsorozat inspirált.
Elhunyt Szőnyi G. Sándor
Múlt pénteken nyolcvanhárom éves korában, hosszas betegség és szenvedés után Csobánkán elhunyt Szőnyi G. Sándor. Számos tévéfilm mellett olyan alkotásokat rendezett, mint a Csak semmi pánik vagy a Jó estét nyár, jó estét szerelem.
Pszichokrimi est az Odeonban
Rendhagyó, mozis-zenés könyvbemutatót rendez a Parvonal Kiadó új, Pszichokrimi c. sorozatának. A könyvsorozat egy nyugaton már divatos műfajt hoz be, mely a lélektani dráma és a hagyományos krimi határán egyensúlyoz, kérdésfeltevése...
6789101112131415
10 / 476 oldal
2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.