Az egyik kedvenc viccemben a ruhat megeszi a farkast és a medvét, de az emberrel nem bír, hiszen - mint tudjuk - nem a ruhat eszi az embert. Ezt a mély igazságot cáfolja meg Clark Devlin szuperkém szmokingja, amelyet ha valaki felvesz, emberfeletti képességekre tesz szert.
Kevin Donovan rendező szerint - akinek A Szmokinger az első filmje - azonban nem a ruha teszi az embert: - "A film szerintem arról szól, hogy a külső tényezők, legyen az egy szmoking vagy bármi egyéb, semmilyen mértékben nem tükrözik, hogy mik is vagyunk valójában. A belső értékek határozzák meg egy ember személyiségét, tehát egyáltalán nem a ruha teszi az embert."
A szuperszmoking (amit egyébként Armani tervezett) szuperkém tulajdosának sofőrjét, Jimmyt alakító Jackie Channek komoly kihívás volt a "technikás" ruhadarab viselése, hiszen úgy kellett mozognia, mintha nem ő irányítaná a testét. - "Azt akartam, hogy a közönség is úgy érezze: nem tudni, miben sántikál ez a fránya szmoking. Szóval nem csak a bunyóról szól ez a film. A nézőknek folyton törni kell a fejüket, még milyen meglepetéssel rukkolhat elő ez a felturbózott luxusruha" - nyilatkozta Chan.
Mikor Devlint, a CSA ügynököt baleset éri, sofőrjére bízza a különleges ruhadarabot. Jimmyből így egycsapásra titkosügynök válik, és harcba száll a gonosz ásványvíz-mágnás ellen.

The Tuxedo
amerikai vígjáték, 98 perc, 2002
Jackie Chan legcikisebb filmje elektronikus kémszmokinggal és egyéb bohóságokkal. James Bond-kváziparódia vihogó kiscsajjal.
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek