2011. nyarán Tarr Béla vezetésével összefogott 11 magyar rendező, hogy szkeccsfilmmé összeállított rövidjeikben megfogalmazzák, mit gondolnak hazánk jelenlegi állapotáról és a magyar filmről. Az alkotás egyszerre lett demonstrálása...
...annak, hogy – a látszat ellenére – él még a magyar film, és egyúttal segélykiáltás a megmentése érdekében.
A sok(féle) rendező (saját ars poeticájának, habitusának megfelelően) sokféle filmet készített: van itt kísérleti, hagyományos játék-, dokumentum-játék-, dokumentarista játék- és dokumentumfilm, sőt filmesszé is. Jeles András például addig ismételteti szereplőivel a „Gondolkodom, tehát vagyok” mondatot, amíg az elveszti jelentését. Kocsis Ágnes a hajléktalankérdést dolgozza fel, Török Ferenc visszatér a Moszkva tér helyszínére (azóta, mint tudjuk, Széll Kálmán tér), Szabó Simon korábbi nagyfilmjéből ismerős figurákat mozgat egy csattanós történetben, miközben Mészáros Márta ezúttal is női témához nyúl.
Forgács Péter egy radikális gesztussal döglött kecskével azonosítja a politikusokat, Siroki László város és vidék ellentétét fogalmazza meg érdekes hangi játékkal, Pálfi György igen frappánsan reagál a filmpolitikai helyzetre, Fliegauf Bence értelmezhetetlen életképeket mutat, Salamon András a szabadság és rabság fogalmát ütközteti, Jancsó Miklóstól pedig most is egy szépen koreografált hosszú beállítást láthatunk. A Magyarország 2011 tehát vegyes, sőt kifejezetten egyenetlen képet mutat, ám legalább egy kedvencet mindenki találhat benne.

magyar filmdráma, 75 perc, 2011
Helyzetjelentés országunkról nulla pénzből, szkeccsfilmes formában, nagy akarással.
rendező:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2012. április 19.
Bemutató: 2012. április 19.
Vetítések
Linkek
Kapcsolódó cikkek
1 komment|Szólj hozzá!
Hát ha ezen az alkotáshalmazon múlik a magyar film jövője akkor meg fog dögleni...
Ez már biztos.
Ez már biztos.
kareszka
|
2012-04-23 23:09:35
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek