(Hangsúlyozom, hogy ebben az időszakban is találtam gyöngyöket, amik kedvenceimmé is lettek.) Lehet, hogy az állami filmgyártás más jellegű pozicionálása, talán egy színészgeneráció elvérzése, vagy a témaválasztás trivialitása az, ami ezt az érzést (f)okozza bennem, nem tudom megállapítani. Az biztos, hogy a nemzeti büszkeségnek kikiáltott felújítások (Meseautó-vonal) és a Csíííz szellemességét idéző „közönségfilmek” (Magyar vándor) velem nem találták meg közönségüket.

Azért kényszerültem erre a hosszabb bevezetőre, mert az ajánlott film címének hallatán mindig erős nosztalgiaérzet fog el a korabeli alkotások iránt. Jelen alkotásunk története a legegyszerűbb, a Kajtár család amolyan hétvégi ebédet szervez egy rokonuknak (talán Pécsi Ildikó), aki nagyhatalmú főnökével, Vetró elvtárssal érkezik meg a balatoni házhoz. A család mindent megtesz annak érdekében, hogy a vendéglátás keretében megnyerjék Vetró Géza kegyét, és befolyását elnyerjék agyalágyult fiúk jövőjének az egyengetésében.

A hetvenes évek hangulatát jól jellemzi és mutatja be a történet ironikussága, hogy a pártvezetés nagyrangúnak titulált vezetőit a néphit, és a gyakorlat szerint zsírtól csöpögő ebédekkel befolyásolhatónak hitte a kisember, hiszen az asztal mellett, ha az bőséges, eltűnnek a címbeli különbségek. Az eseménysor középpontjában az én megoldó képletem szerint az ebéd található, hiszen ha a magyar filmművészet nagy zabálásairól elmélkedem, rögtön Latinovits után ennek a filmnek a főzési és étkezési jelenetei jutnak az eszembe, holott távolról sem vagyok egy gasztronómiai őrült. Aki egy jó Stahl-konyhát, egy életvitelszintű kajálást, valamint egy remek kórtörténetet egyszerre akar látni, az el se mozduljon nyolckor a tévé mellől!

Rendezte: András Ferenc
Szereplők: Pásztor Erzsi, Szabó Lajos, Sarlai Imre, Pécsi Ildikó, Bíró Zoltán, Fésűs Mária