A ma vidám turistaparadicsomként ismert Írország a múlt század elején ugyanis Európa egyik legszegényebb országa volt, még a függetlenség elnyerése után is - az Ír Köztársaságban járunk, nem a Nagy-Britanniához tartozó Észak-Írországban. A kis Frank a családjával együtt 1935-ben Amerikába emigrál a szegénység elől, de Brooklynban is kilátástalannak ítélik helyzetüket, ráadásul Frank 7 éves kishúga meghal. Újra útra kelnek, haza Írországba, Limerickben azonban a helyzet változatlan. Franknek észak-ír származású apja miatt erős előítéletekkel kell megküzdenie, és alig talál rendes munkát. A keserűség az IRA szélsőséges fegyveres csoportja felé hajszolja, de az állandó háborúskodás sem az ő világa, ha pedig pénzhez jut, azt barátaival mind elissza.
 
És amit itt látunk nem fikció, hiszen Alan Parker (Angyalszív, Madárka) filmje nagy sikerű, magyarul is megjelent életrajzi íráson alapul, és Parker biztos kézzel adja vissza az eredetű mű elbeszélő erejét és tartását. Mert minden nyomor és a nagyon fotogén módon tálalt szegénység ellenére a film nem lelombozni akar, sőt a lehetőségekről, az igazmondásról és a felemelkedésről szól, hiszen hősének halálos betegséget túlélve, saját akaratából és erejéből sikerül kitörnie a reménytelenségből. Az igazi ok azonban, amiért az Angyal a lépcsőnt érdemes megnézni, az Emily Watson és Robert Carlyle játéka. Arcuk, hangjuk és mozdulataik többet mondanak el a nehezen viselt nehéz életről, beletörődésről és önsorsrontásról, amit az elmúlt tíz év összes Oscar-díjas alakítása együtt sem képes megközelíteni. 
 
Forrás: Est.Tv Magazin