Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Grindhouse - Terrorbolygó
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
9/10 (49)
A Desperado-filmeket, az Alkonyattól pirkadatigot és nagy részben a Sin Cityt is jegyző sokoldalú (filmjei írójaként, vágójaként, zeneszerzőjeként, operatőreként, producereként és rendezőjeként egyaránt tevékenykedő) Robert Rodrigueztől a Kémkölykök-sorozat után sohasem tudhatjuk igazán, mire is számíthatunk.
Most valami olyasmit tett le az asztalra, amit a B filmek és a paródiák szerelmesei egyaránt kedvelni fognak. 
 
Az alkotó az általa szeretve tisztelt „szutyokmozi” jegyében nemcsak könyékig, illetve combig (ahogy azt ugyanis a plakátokon láthattuk, a film egyik főhősének amputálták a lábát) tapicskol a vérben, de gátlástalanul kiaknázza a zombihorror és az inváziós katasztrófafilm műfaji kliséit is. A rejtélyes katonai bázis vezetőjét természetesen Bruce Willisszel játszatja, de lenyúlja Quentin Tarantino Halálbiztosának több szereplőjét is, akik közül néhányan ugyanazt a karaktert hozzák, mint a QT-filmben, néhányan azonban egészen mást (például a rendező szívét elrabló Rose McGowan). 
 
Mivel az Egyesült Államokban Rodriguez Terrorbolygóját és Tarantino Halálbiztosát Grindhouse címmel egyetlen, vicces áltrailerekkel elválasztott duplafilmként mutatták be, magától értetődően adódik az összehasonlítás. Nos QT darabja eredetibb és műfajilag is összetettebb, mint barátja és kollégája egyszerű, de ütős zombihorrorja, de a Terrorbolygóban is van humor (csak egészen másféle). Aki pedig utálta a Halálbiztosban a sok szövegelést, annak biztos jobban bejön majd Rodriguez akcióorientált mozija. 
fürkész
2007.09.19
|
Planet Terror
amerikai horror, 105 perc, 2007
Tarantino Halálbiztosának párdarabjában, az európai nézők kedvéért kettébontott Grindhouse másik felében a sokoldalú Robert Rodriguez aknázza ki gátlástalanul a zombihorror és az inváziós katasztrófafilm műfaját.
Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2007. szeptember 27.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.