Mark Ronson semmit sem tud az új Winehouse lemezről
Mark Ronson azt nyilatkozta, hogy fogalma sincs, milyen lesz az új Amy Winehouse lemez hangzása. Az énekesnőt csúcsra juttató Back In Black album mögött álló sztár-producer pár hete dolgozott Amy-vel, mégsem tud semmit a készülő munkáról.

Amy Winehouse júliusban jelentette be, hogy hat hónap múlva megjelenik várva-várt harmadik nagylemeze, amely a hírnevet meghozó Back In Black zenei világát idézi majd. Az említett album 2006-ban jelent meg, a sikert azonban nehezen tudta feldolgozni a lány, aki azóta leginkább különféle botrányaival hallatott magáról.  

 

Úgy tűnik, Amy végre komolyan hozzálátott az új dalok felvételéhez, elmondása szerint a munkálatok jól haladnak, és alig várja, hogy élőben is előadjon néhány új szerzeményt. Ugyanakkor felkeltette a sajtó érdeklődését a Back In Black sikere mögött álló sztár-producer, Mark Ronson nyilatkozata, miszerint fogalma sincs arról, milyen lesz az új lemez hangzása.  

A páros néhány hete együtt stúdiózott, egy Quincy Jones soundtrackhoz játszottak fel egy közös dalt, valamint Amy fellépett Ronson együttesével Londonban, ahol a Valerie-t adták elő. Ennek ellenére sem közölt semmi információt a "titokzatos" harmadik nagylemezről az énekesnő. „Ő egy barát” – mondta a producer, „de semmit sem tudok a következő albumáról, hogy őszinte legyek”.

Music News
2010.08.28