kissé emésztve még a látottakat – bár olyan hely is akad bőven, amelyet kiállítás helyett szoktak látogatni.
Mai Manó Kávézó
Bp. VI., Nagymező u. 20.
T: 06-1-269-5642
Ny: H–V: 10–01h
Noha szigorúan véve a kávézó nem tartozik a Mai Manó Fotómúzeumhoz, mégis egy épület ad otthont a kettőnek, a mesébe illő név pedig önmagában is vendégcsalogató. Budapest egyik legszebb épületét neoreneszánsz stílusban építették, még a XIX. század vége felé, így a mór és szecessziós jegyek tengenek túl, de ez magának a kávézónak kellemes nőcis hangulatot kölcsönöz, ami pont passzol Vancsó Zoltán Szándéktalan fény című kiállításához a szomszédban. Ezt egészítik – vagy emelik – ki a meleg színek, a mindenütt fellelhető párnák, és a megannyi berendezési tárgy, már ami a belsőt illeti. Ha pedig eljön végre a jó idő – tényleg, hol van már? –, akkor beindul az igazi nyüzsgés a teraszon, 20 különböző kávéfajtával, koktélokkal és még sütivel is.
Múzeum cukrászda
Bp. VIII., Múzeum körút 10.
T: 06-1-338-4415
Ny: éjjel-nappal
Első ránézésre a Múzeum cukrászda – amely homlokzatán a jóval nemzetközibb Museum feliratot hirdeti – nem az a kifejezett bohémtanya. Pedig az éjjel-nappal nyitva álló intézmény, amely nappal kellemes láblógató funkciót tölt be a közeli egyetem belassultabb hallgatói számára, a sötétedés beálltával már-már kocsmává vedlik át, igaz, abból is a kulturáltabb verzióba, köszönhetően a hely amúgy is erősen olaszos jellegének. A majdnem összeérő kis asztaloknak, a kellemes olasz kávénak és a rengeteg, jól látható módon elhelyezett süteménynek köszönhetően itt mindig jól érzi magát az ember, könnyű a barátkozás és gyorsan telik az idő, legyen délután a Sajtófotó 2009 kiállítás megtekintése után, vagy hajnali három, némi hejehuját követően.
Művészetek Palotája
P'Art Kávéház
Művészetek Palotája, földszint
Bp. IX., Komor Marcell u. 1.
T: 06-1-555-3369
Ny: 10–22h, előadási napokon 24h-ig
Kis hazánk talán egyetlen igazán nagy, modern és valahogy kinéző, illetve valóban kortárs kultúrcentrumában, a MüPában számos gasztronómiai lehetőség áll nyitva a nagyérdemű előtt. Az előtéri büfék és a Bohém étterem mellett például ott van a P'Art Kávéház, amelyet Komoróczky Tamás képzőművész igazán látványos egyedi és pont ide illő tapétája díszít. Mert a dizájn egy ilyen helyen azért elég fontos, mert nehogy már kockás abrosz mellett vitassuk meg Glenn Brown poszt-posztmodern munkáit a Ludwig Múzeumban!
Blende Club Café
Bp. VI., Király utca 100.
T: +36-30-739-3951
Ny: H–Cs: 10–22h, P: 10–24h, Szo:16–24h
Bár a Vam Design Center rendelkezik „étterem egységgel”, amely a Magyar Királyi Borház atmoszféráját ígéri, mi most mégis egy szintén király utcai kávézót ajánlunk Tutanhamon kincsei – pontosabban azok kor- és valósághű másolatainak – megtekintése utáni hümmögésre és élményemésztésre. A Blende Club Caféról van szó, amely két szintjével és számtalan fotósrelikviájával, illetve változó tárlataival maga is kiállítóteremként funkcionál, de olyan ínyencségekkel csalogatja be az arra járót, mint a mézes, sáfrányos, barna cukros melange, vagy a mentaszirupos forró fehér csoki, ami azért elég nyálcsorgatóan hangzik, ugye? Férfiasabb szórakozásként cseh söröket és egy komplett whiskyfalat kínálnak, illetve a nyolc fűszerrel készült „itatós kenyeret”.