Vera nemcsak bokszban, de párbajban is legyőzte Esztert
|
A VV5-ben eddig minden párbajról az a játékos tért vissza győztesen a villába, aki társaitól legtöbb jelet kapta, azaz ő volt a kiválasztott. Ennek a sorozatnak most vége, Eszter ugyanis kikapott maga választotta párbajellenfelétől, Verától.
A Való Világ tegnapi párbaját a játékosok színházi előadása előzte meg, melyre egész héten gyakoroltak. A villalakók Goldoni A hazug című vígjátékának átiratát adták el a stúdióban Hajdu Steve és Magyar Attila rendezésében. A jól sikerült előadás után nem sokkal aztán kezdetét vette a párbaj, ahol ezúttal két olyan villalakó mérte össze az erejét, akik egyaránt már két-két győztes párbajt tudhattak a hátuk mögött. Eszter Dyát és Shadit, Vera Annamáriát és Gergőt ütötte ki a játékból, számítani lehet tehát rá, hogy ezúttal igen szoros lesz a végeredmény. Az adás kezdetekor ötven-ötven százalék volt az állás, jól látszott tehát, hogy mindkét lány nagyjából hasonló nagyságú szavazóbázissal rendelkezik.
 
A párbaj során Vera elmondta magáról, hogy ő mindig őszintén elmondja a véleményét, és sokkal színesebb egyéniségnek tartja magát Eszternél, míg Eszter pont a visszafogottságát és jókedvét tartotta előnyösebb tulajdonságnak, ami véleménye szerint lehet, hogy nem olyan látványos, mint egy balhé, de legalább utólag nem kell szégyenkeznie viselkedése miatt, illetve azt is kifejtette, szívesen revansot venne Verán a bokszmeccsen elszenvedett veresége miatt. A nézők ennek ellenére mégis Vera felé húztak, és 51%-kal a „Tengermély érzésű” lányt küldték vissza a villába. Verát egyébként csak Fecó és Csaba várta vissza, a többiek jobban örültek volna a műsor előtt ügyvédként praktizáló Eszter visszatérésének. Különösen Seherezádé, aki zokogva fogadta az eredményt, de Eszter is könnyek közt búcsúzott a játéktól.
 
Így történt tehát, hogy a ValóVilág 5. szériájában most először nem a kiválasztott játékos térhetett vissza a párbaj győzteseként a villába, hanem a kihívott fél, aki a kiválasztott játékostól kapta meg a zöld kendőt. Eszter tehát ezúttal nem választott jól, igaz, nem sokon múlt Vera győzelme, aki azonban most már elmondhatja magáról, hogy a győztes párbajok tekintetében jelenleg ő a rekorder a villában. 
2012.01.30
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.