Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

43. Magyar Filmszemle
|
Budapest, február 2 - 5.
Ismét februárban lesz a Filmszemle, a Tarr Béla vezette Magyar Filmművészek Szövetsége rendezi. A protokollt nélkülöző „fapados” rendezvény célja a sokszínű és élő magyar film bemutatása. A mozijegyek egységesen 600 forintba kerülnek.
Idén nem volt előzsűrizés, és a bemutatandó filmek nem versenyeznek egymással. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Toldi moziban csak ősbemutatókra kerül sor, a korábban bemutatott filmek utánjátszására nem. A nagyjátékfilmek és dokumentumfilmek mellett pedig tudományos-ismeretterjesztő, animációs és kisjátékfilmeket, kísérleti filmes produkciókat is megtekinthetnek az érdeklődők. A rendezvény mindenfajta állami támogatás nélkül valósul meg, szerény körülmények között, csupán néhány külföldi vendég részvételével lesz megtartva. 
 
A Filmszemlén nyolc nagyjátékfilm lesz látható, melyek a következők: Deák Krisztina: Aglaja, Fancsikai Péter: jp.co.de, Jeles AndrásKocsis ÁgnesTörök FerencSzabó SimonMészáros MártaForgács Péter – Siroki László – Pálfi GyörgyFliegauf BenedekSalamon AndrásJancsó Miklós: Magyarország 2011, Pálfi György: Final cut – Hölgyeim és uraim, Szabó István: Az ajtó, Török Ferenc: Isztambul, Cserhalmi Sára: Drága besúgott barátaim és Vidnyánszky Attila: Szarvassá változott fiú (függőben). A dokumentum-, kisjáték-, animációs és egyéb filmek teljes listáját megtaláljuk a filmhu-n. Minden további információ itt olvasható. 
 
 
(Magyar Filmszemle Sajtóiroda)
 
 
FRISSÍTÉS: A Szarvassá változott fiút végül mégsem tudják bemutatni az eseményen, mivel nem készült el, Török Ferenc Isztambuljának pedig nem lesz nyilvános, csak zártkörű vetítése (utóbbi filmnek azonban hamarosan lesz hivatalos mozibemutatója).
 
2012.01.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.