Pinceszínház-mester (566.)
|
Barátok közt 566., július térdéig
Ezt már egyszer megírtam. Úgy két hete történt. A hirtelen rendszerösszeomlás úgy tizenkétezer karaktert vitt el, és a vinyót, pedig már csak egy hétnyi esemény volt vissza. Azóta sem hevertem ki teljesen a kárba veszett tízórányi munkát.
Ellenben derekasan küzdöttem a családba először beférkőző krupp, majd a hányós-fosós vírus ellen, s csak mostanra értem el az újratelepítés fáradságos végéig. Még egyszer nekigyürkőzök e másfél hónapnyi tartalomnak, de lehet, hogy nem lesz olyan vicces, bármennyire is szokott, vagy mégsem. Tabula rasa lesz, mert az ünnepi élmények kitörölték sajnos a bennem szunnyadó barátokat, remélem, azért gyorsabban tekerhetem majd át az eseményeket. Arra biztosan emlékszem, hogy Laci megbízhatóan hülye marad, amihez Géza erős kampánnyal csatlakozik, hiszen majd egy hónapnyi időt tölt el a pincében később részletezendő okokból kifolyólag. Nagyjából mindenki hozza a formáját, az újak közül meg van, aki rendes (Ádám), és akad rendesen rendetlen is, aki az Aliz. Na, basszus, azt hiszem például ezt is sokkal jobban írtam meg abban ott legutóbb. Úgy emlékszem, bekapcsolják párszor a random forgatókönyv-generátort is, de hogy nem a valóságból merítkeznek, az tuti! Van még új a palettán, de az egyik annyira régi, hogy már én is csak felemlegetve írtam róla, visszatért Gabi! Egyelőre legyen ennyi elég. Az év mélypontját is nyugton bejelenthetem, Zsuzsa újra felbukkanásánál csak az lehet rosszabb, ha huzamosabb ideig maradni akar. Félek.
 
Előre elmondom, mit nem fogok. Részletesen írni olyanokról, mint Ádám és Vilmos összedörzsölődési folyamata, vagy mint a tinédzserek pár részes torzsalkodásai, hacsak nem viszik előrébb a történetet négy centivel, vagy bárminő evvel ekvivalens értékű filmpazarlást, ám időnként megpróbálom megemlíteni őket, míg a fontosakon gondolkozom. S most, ahonnan abbahagytuk! A padló hamar felköpi Lacit az életbe, ami nem fog sokáig tartani, ha még egyszer Nóráék körébe tapos, e felől Attila biztosítja. László mindenesetre nem fogja fel kudarcként a történteket, mi több, jól beváltnak tekinti ötletét, hiszen meghozta a kellő hatást. Ezt Nórának is vidáman ecseteli másnap, meg sem próbálva eltagadni a történtek reá eső részét, érthető hát, hogy az ügyvédnő a továbbiakban elhatárolódik egykori barátjától. Laci nem esik kétségbe, inkább továbbépíti új jellemét. Ennek nem feltétlen része, hogy egyik este nem tudja tovább türtőztetni magát, és megeszi a bombabonbon ráeső egészét. Nem érti Géza túlzott felháborodását sem, aki a kukákig kergeti a valószínűleg súlytalan robbanószert rejtő dobozt, amit végül Zsolt segítségével talál meg. Innentől a csokibomba a páncélban figyel. 
 
Ádám a korrektül laza figurát hozza, akinek vannak gázos ügyei, viszont alapjában véve rendes fazon, még akkor is, ha vannak kezdeti beilleszkedési problémái. Vilmos ugyanis, a világ rendszáma után bámuló kisnyugdíjas már nehezen alkalmazkodik az odahurcolt nőkhöz, és a fosást sem tudja már annyira visszatartani, míg a klozet sötétszobaként üzemel. Ádám a munkakeresést és elköltözést úgy oldja meg, hogy sötétmosogatónak helyezkedik el a Rózsában, és nem költözik, ellenben vesz Vilmosnak egy nem olcsó horgászbérletet. Aliz az életbe illeszkedik be nehezen, hogy csak egy rövid példát említsek, dolgozói kedvezménynek nevezi a lopást, és az ezt feltáró boltvezetőről azt gondolja, hogy csak stíröli. Ráadásul Aliz felmondási története egy szexuális zaklatás előli menekülésről szól, nem csoda hát, hogy Szabolcs alaposan meglepődik, mikor kérdőre vonni megy. Azt hiszem, ha ilyen rokonom lenne, elkártyáznám. Aliz azonban bulizással ünnepli szabadulását a munkától, és egész estére magára hagyja kislányát. Örülhet, hogy másnap nem egy kövér széndarabnak magyaráz a kés és az elektromos holmik viszonyáról. 
 
Miklós hiába próbál kibékülni fiával, még Nóra segítségével is, Balázs csak Hanna irányában mutat minőségi változást, ami kölcsönös, de egyelőre tyúklépéssel halad. Zsófi majd kicsattan a korai terhességtől, aztán meg lecsattan a székről, ugyanis ő otthon is magas sarkúban közlekedik, ami nem kifejezett barátja a széken állásnak. Nem, még nem próbáltam, de ahogy lesz egy kis időm. András váratlan elhatározását tett követi, és evvel bekapcsolja a forgatókönyvírók fantáziagenerátorát, mely távolabb repíti a nézőt a sorozatok amúgy is dramatizált talajától. Andris az üzletközpont ékszerboltjában ad hoc licitáláson nyeri el gyűrűjét a bőrdzsekis csávótól, és a csomagolási procedúrának már az elfoglalt anyák nézelődési munkáját végző Juli is tanúja, aki mindjárt véletlenszerű találkát is fabrikál a magyarázat érdekében, amit András a hazugságos változattal old meg. Klaudia - aki Julitól hamar értesül mindenről - azonban rögest lekapja a tíz körméről, ahogy hazaér, ezért részben nyilvánosságra kerül a meghitt titokként eddig sem kezelt procedúra. Juli félreértelmezi András titokzatosságát, szentül meg van győződve róla, hogy élettársa megcsalja, ezért a rejtélyes vacsorán úgy dönt, egy pohár konyakkal és a benne lévő gyűrűvel véget vet életének. Pár aggasztó köhentés után a félreértések tisztázódnak és túl leszünk a legközhelyesebb sorozatlogikát követő eljegyzési eseményen. Sajnos, mire Juli elbüszkélkedne araságával, már mindenki tud a házban az eseményről, amit Klaudia tervei alapján fognak kivitelezni. 
 
Zsófinak semmi baja nem esett, de, hogy nyugodt se legyen, megjelenik Panda, aki másnapra követeli a neki járó jelentős összeget. Zsoltot ugyan nem találják, de kiderítik, hogy nincs a nevén semmilyen hitel, és ettől nem lesznek vidámabbak, Panda egyenesen rosszkedvűnek tűnik. Zsolti gyors döntéseket hoz, egy szimpatikus Győzőtől uzsorakölcsönt vesz fel, és előrehozza holnaputánra Gézával a nagy balhét. Panda megkapja pénzt, így átmenetileg elkerüli az agyvérzést. Füleki Lajosnak hívják a háta mögött azt a világklasszis sportolót, aki Miklós új üzletfele lett, és akitől manapság hangos a Mátyás tér. Míg Miki a sikereket halmozza, Attila csendesen veszti el ügyfeleit, s ami még dühítőbb, az újakat is Nóri szerzi neki. Az Andrásék eljegyzési házi vacsorája után sem megy jól a fejtörő játék, ami végül élettársi drámába folytja az estét, ami elől Timike apjához menekül át az éj közepén. Miklós nem hagyja ki a ziccert, és telefonon további veszekedésre bíztatja Attiláékat. Ám, hogy neki se legyen jó annyira, reggel Péter kitalálja, hogy a rájuk bízott munkaszerződést személyesen viszik el Füleki Istennek, kihagyva a megbízott futárt. A házhoz érve, közvetlenül a Porsche kihelyezett reklámja után a fiúk besurrannak először a kertbe, majd a nyitott lakásba is. Itt az asztalra teszik a lábukat, majd miután kortyintottak a hűtőből vett üdítőből, fényképezkedés következik a nagyképernyős tévével, és a trófeákkal. A sztori lényege, hogy a srácokat újfent Miklós menti ki a joviálisan kérdőre vonó sportikon bőrkabátos bűvköréből, ráadásul még egy grátisz fotózás is befigyel. 
 
Ádám karrierje felfelé ível a Rózsában, miután fene nagy élettapasztalatával kifigyeli, hogy a pincérek borravalót is kapnak. Linda segítségével bekönyörgi magát próbaidős felszolgálónak, aki a csajokra specializálja magát, így hozva kivételes extraprofitot a vállalatnak. Szabolcsék eleinte aggódnak a siralmas szövegű, mégis elképesztően sikeres konkurencia miatt, ám mikor Ádi a közösbe rakja mesés jattját, megenyhülnek irányába. Érdekes történet, de ez van. Hála az égnek van érdekesebb is. Géza Gizikét kíséri el pénzfeladó körútjára, aminek keretében összeismerkednek a környék pénzautomatáit felügyelő szakemberek krémjével, sőt a családias hangulatú cseverészésben Gézának még a neve is kiderül, jól illik jóképű arcához. Gézus azonnali hatállyal lefújja a buli ráeső részét, és hagyja, hogy Zsolt erőteljesen nézzen a kamerába. Juli és Klaudia ezalatt teljesen alámerülnek az álomesküvő megtervezésébe, és pár rész alatt már egy városligetnyi rendezvényben gondolkodnak, míg András el tudná képzelni az egészet akár az irodában is. 
 
Ha már iroda, hadd meséljem el, hogy a ház ingatlankezelője kénytelen úgy dönteni, hogy megválik pár számára oly kedves lakástól, hogy a válságot is növekedéssel tudja átvészelni. A pár eladni kívánt lakás közt ott figyel Kinga pecója is, aki viszont nem akarna Szabolcshoz költözni, pedig már most is azt teszi, csak fordítva. Balázs éppen elszánja magát, hogy megköszönje Miklósnak a segítséget, és megbocsásson, de fáziseltolódás okán éppen Miklósnak van elege és hátfájása az állandó odatartás miatt, és éppen nem kér fia bocsánatából, hisz legutóbbi húzása akár a drága munkába is belekerülhetett volna. A tinik élete is a kikapart mederben csordogál, van ott valagig felcsúszott szoknya, és cserébe pár férfifiúsegg-fénymásolat, továbbá egy ideig Bandika is beugrik szeánszozni egy keveset, és marad a visszavágásig. Az első komolyabb esemény egy bizonyos Borbála nevű lány, aki Linda régi ismerőse, és különös ismertetőjele, hogy ótvar ronda. Igen ám, de Amerika megváltoztatja az embert és Bori bombázóként tér vissza, vagy legalább is ahogy azt a sorozat maszkmesterei elképzelik. Bori frizurájára visszahívhatták a Csifó Dorina fodrászát, a menő szöveghez meg a kilencvenes évek legelejéig nyúltak vissza, de szerintem még a pártállami szlengből is belecsempésztek valamit. Szóval Bori egy laza csaj, és megérkezett, Linda legnagyobb örömére, s mikor már itt van, a fiúkéra is. 
 
Ádámnak is megjelenik egy régi ismerőse, Lívia, az élettörténetből már megismert feleség, aki gazdag férjet hagyott ott az amorózóért. Bár Ádám legszívesebben megválna eme csinos emlékétől, aztán mégis inkább pénztárcának használja, főleg mikor egy reggeli orrszőrnyírás láttán úgy dönt, el kell költöznie Vilmoséktól. Erre a munkára legalkalmasabbnak Aliz tűnik akinek kurvoid szeme hamar megakad Ádám csutkáján, és felesleges szobával is rendelkezik. Aliz első találkozása Livivel az anyagi csőd felé tereli a friss életközösséget, de aztán Ádám kidumálja a helyzetet, és lesz pénz kaucióra. Aliz már az első éjszakán bepróbálkozik Ádámnál, aki finoman elhárítja a félrészeg közeledést, mert észből többet kapott. Zsófia tornázással tartja karban magát, de gyermekét már sajnos soha, mert egy óvatlanul megírt pillanatban fájás hasít belé. Zsolt pont az akció közben kapja meg Kinga üzenetét, hogy kórházba vitte Zsófiát. Rövid elméleti munka után odasiet, és Gézát hagyja inkább a bajban, így Gézu egyedül veselkedik neki a rablásnak, ahonnan egy kazettányi pénzzel, és egyelőre rendben távozik. Aztán mindegyikük sora szarabbra fordul. Nem elég, hogy Zsolt és Zsófia elvesztik gyermeküket, Zsófi még az eszéből is elhagy egy darabot, majd úgy dönt, hogy Klaudiához költözik. Géza hiányos kalandfilmes műveltsége kulturális hátrányba helyezi őt a chippel okosított pénzkazettával szemben, ami az erőszakot rosszul tűrve narancssárga festékkel jelöli meg a verseny vesztesét. Így kényszerül Géza az általam nézett további egy hónapra a pince fogságába, jelentősen tovább növelve a sorozat valószínűtlenségi mutatóját, ami már amúgy is a túlkalibrált területen evickélt. 
 
Bori az első adandó alkalommal rárepül Péterre, akivel akár a seggbedugásig is elmenne, legalábbis ha erre célzott, amikor azt mondta, bármiben benne van. Bár Bori nyelne, Peti éppen köpni sem tud. No, én meg kábé most tartok ott, ahol már egyszer. Fasza volt eddig is. Zsolt elmegy Zsófiért a villába és hazaviszi feleségét, akinek az életkedve kicsit lemarad, csak később ér haza. Géza Kingában bízik meg egyedül, így őt hívja segítségül, de még őt sem tudja átverni röptében kitalált meséjével, Kinga hamar rájön az igazság magjára, és mielőtt komolyabb bűntárs válna belőle, otthagyja exét a pince magányában. Később, mikor Zsófiba építi a kedvet, és a férjnek tett fontos ígéretekkel példálózik, látszik, hogy egy pillanatra resetel az agya. Felkeresi Gézát, és megkezdi ezt a szamaritánus mentőakciót is. Eleinte csak ételt és törődést hord le tárhelységbe, később azonban Gézának ruhákra is szüksége lesz, ami kalandosabb beszerzési körutat kíván meg, és izgalmas lezáró epizódokat. Szabolcs bulímiára gyanakszik, és áldja barátnője jó szívét, mely ruhákat ajándékoz hajléktalanoknak. Gézának közben Giziék születésnapi partit szerveznek, de ő telefonál, hogy külföldön ragadt egy fuvarral, aztán meg a rossz autóval, végül meg egy csajjal, aki szőke és bombázó. És éppen egy ilyennel csattan el egy csók is a pincében, amiről egy régi aforizmám jut az eszembe: Hajrá Géza! 
 
Mint kiderül, Julinak hasonló problémái vannak, mint Gézának, ő is narancsbőrtől szeretne megszabadulni, plusz van a tarsolyában még pár extra cucc az esküvőig. Andrást ezek közül főleg a tánc érinti, de még így is hálás Attilának, aki vissza szeretné alkalmazni Julit négyórás státuszba. András kétségbeesett rimánkodásának azonban ő is fültanúja, így elképzelhető, mennyire vidáman fog telni az idő a ceremóniáig. Júlia mindenesetre nem mond le az előkészületekre szánt időből, tehát ezt a plusz négy órát is Andrásnak kell betennie a közösbe. A gyerekek soraiban megint említésre méltó történik. Péter rájön saját korlátainak igencsak szoros elrendezésére, mikor kiderül, hogy minden barátjának van már elképzelése a jövőjéről, míg neki a kezdethez is centik hiányoznak, ezért beszélni akar a legöregebb bölccsel a témában, de csak a legöregebbet találja. Vilmos nagy tapasztalati anyaggal rendelkezik az életről, mégha a silányabbik részéből is, így két söprés közt elmondja a véleményét, mire a Peti állatorvos akar lenni. Ezen még a szerelme is röhög, tehát van mire megsértődni. Ez csak azért méltóbb említésre, mint a többi hasonló gikszer, mert Bori ezt az állapotot kihasználja egy második próbálkozásra, ami bejön. Péter még Andrással jutott el egy elbontandó irodaépületbe, amit ő egy parti rendezésére még kihasználna a robbantás előtt, és ezt mutatja meg a lánynak, mikor az első csók elpattan. Ezt még több is követi majd később az Állatkertben, ahová Vilmos is hazalátogat Gizijével. Itt kell megemlítsem, hogy bár Vili nem sokra vitte szánalmas életében, azonban bízvást kimagasló sikerrel teljesítene egy prolisági főversenyen, ahová a kvalifikálási szintet tuti megüti, hogy táskányi szendviccsel készülnek a közintézménybe, ráadásul Vilmos nyugdíjasnak hazudja élettársát az olcsóbb bejutás reményében, amiből később kis vita is kerekedik. Így ismerjük meg a medvebarlangot, ami egy cucctároló, némi morgó magnóhanggal megtámogatva. Szóval Vilmos a pronyósági elődöntő után észreveszi Péter és Bori szájnál összenőtt kettősét, és újfent késztetést érez, hogy az élet dolgairól türelmesen kialakított véleményrendszerét ismét megossza kis rajongójával, aki végül kidobja Lindát, mert nem érdemli meg. Az őszinteségből Péter ennyit tudott leszűrni, kicsit lassabb iramú elméleti órákat javasolnék neki, bár lehet, hogy az állatok nyelvére hamarabb ráérez. Eztán már csak Gizella anyai szívből hajtott nyomozása, majd Vilmos roppanó gerince kell hozzá, hogy kiderüljön az igazság, amit az is megkönnyít, hogy végül Bori maga vallja be, amit tett, hogy bosszút álljon egy korábbi sérelemnek vélt félreértésen. Bori távozik, de érzéseim szerint (meg azért mer láttam) még látjuk őt. 
 
S az izgalmak egyre csak fokozódnak a végéig, mert amint látom a terjedelmet, lassan be kell, hogy fejezzem. Sose kövesd a szerelmedet, ha aggódsz érte, mert rányitsz Gézára és Kingára! Most épp Szabi nem volt evvel tisztában, de hamar megérti a helyzetet. A világ legjámborabb vidéki sráca úgy dönt, Kinga és a maga érdekében nem árulja be Gézát, a bűnsegédkezés nem tréfadolog. Ennek érdekében még segítenie is kell a hoppon maradt főhősnek. Viliéket eléri egy korábbi félelmük, most éppen a féltékeny férj a sok közül. A fel- és elmeháborodott jóember végül Ádám megértő karjaiban köt ki, aki megadja a kellő tanácsokat a hűtlen asszony kezeléséhez. A pénztárca ugrik, de lehuppan helyére a szabadság. Miklós pénzügyileg rendkívül sikeres üzletei után úgy dönt, megveszi a kft. által eladásra kínált lakásokat, így az emocionális értékként is szolgáló ingatlanok a „család” kezében maradnak, és ő is jól jár. Ádámot hamar felkeresi Lívia egy hasonszőrű barátnője, így Aliz álmai megint szertefoszlanak. Péter jól halad a parti szervezésével, lehet, hogy mégsem kell majd tehénseggben turkálnia a megélhetésért. 
 
Lacit kicsit elhanyagoltam, de hát ő is ezt teszi magával, nem igaz? De. A hónap közepe fele keresi őt Orsolya telefonon, amitől egészen felvillanyozódik, és elképzeli, hogyan nem fogadja majd vissza tékozló feleségét, ami rövid mosolyt is csal az orcájára. A mosolyból reggelre üvöltés lesz, mert kiderül, hogy Orsi férjhez megy a távoli szigetvilágban. Az üvöltés elhalkításához Attilára és egy üveg viszkire van szükség, de ekkora Laci és Klau irodája már cafatokban hever. Még később egy titokzatos hívó jelentkezik Lászlónál, aki Géza elárvult szobáját készíti elő annak fogadására, hiába tiltakozik Géza hevesen a lakrész bolygatása ellen. Jó okkal, ugyanis Laci az ágybetét alatt szép summára bukkan egy papírzacskóban. Úgy gondolom, ez a Zsolti által visszacsavart, lábtörős rabló bácsitól származó összeg lehet, ami éppen autóvásárlásra vár. Váratlan vendégként Gabi érkezik meg, aki a sorozat legelején kitartotta az éppen illegális korszakát élő, de már akkor is szerencsétlen Lászlót, s ha jól emlékszem (meg, mert már láttam) neki azért kellett a sorozatból távoznia, mert egy szeretetéhes pillanatában elrabolta a csecsemő Bandikát, s így kiírta magát a sorozatból, és intézeti barátai telefonkönyvéből is. Azt hiszem, ez a legjobb pillanat, hogy abbahagyjam, mert, bár tovább néztem, és szándékoztam írni (legalább Zsuzsát egyelőre kihagyhatom), most éppen kellő izgalom van, s lesz még történés bőven, amit nem szorítanék a tartalomkorlát sűrítette összefoglalóba. 
háopépé
2012.01.09
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.