A briteknél immár hetedik éve zuhan megállíthatatlanul a CD-lemezek eladása. A digitális letöltések ugyanakkor emelkednek, a bakelitek reneszánszukat élik.
A lemezeladások zsinórban hetedik éve csökkennek, a 2004-es csúcshoz képest immár 25 százalékkal kevesebb lemezt adnak el a szigetországban, míg a 2010-es évhez képest bő 5 százalékos volt a tavalyi visszaesés. A CD-piac 12,6 százalékkal esett vissza, 86,2 millióra, míg a digitális albumvásárlás 26,6 százalékkal nőtt. A lemezek 76 százalékát CD-n, 23,5 százalékát digitális formában, 0,3 százalékát bakeliten adták el.
A szakértők szerint a CD-piac esése véges, mert a legtöbb zenerajongó számára továbbra is fontos, hogy kedvenc zenéit fizikai formátumban birtokolhassa, vagyis előreláthatólag néhány éven belül megáll a zuhanás.
A brit zeneipar adatai szerint 337 ezer bakelit lemez kelt el tavaly a szigetországban, 2005 óta a legtöbb. A bakelitek 40 százalékos előretörését az iparág a lemezek kiváló hangminőségével magyarázza, továbbá azzal, hogy több előadó bizonyos felvételeit csakis bakeliten tett közzé.
(NME)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek