Nálunk például meg kell szereznie a mások által kidolgozott tételeket, s miután valahogy bevág közülük párat, szépen kiöltözik, és egy asztalsornyi emberrel elhiteti, hogy az elmúlt 4-5 éve tanulással telt. 
 
Az érettségi időszak kezdetét hagyományosan a magyaros feladatsor megírása jelenti. Ez azért szerencsés, mert legkorábban majd csak a második napon, a matek után mehet el az ember életkedve. Túl sok idő azonban nincs ezen rágódni, mert harmadnap jön a töri. Innentől kezdve ahány diák, annyiféle „versenyprogram”, hogy végül a szóbelin újból összejöjjenek az osztálytársak. De nemcsak a tárgyak, hanem az érzések tekintetében is különféleképpen éljük meg ezt az időszakot. 
 
„Én nem annyira izgultam – idézi fel Berhidi Anna 2008-as élményeit –, nagyon jót tett, hogy a Károlyi gimiben szóban kellett felelni évente kétszer spanyolból. A matektól féltem, annyira parás, ha az ember elszámol valamit. A szóbelitől nem tartottam, inkább attól, hogy valami hülyeséget mondok, és néz nagyokat a tanár.” 
 
„Nem féltem különösebben – tekint vissza a 2009-ben érettségizett Bíró Niki –, a jegyek miatt egyáltalán nem aggódtam, tudtam, hogy nem függ tőle az életem. Főleg azért, mert akkor még nem volt kiforrott elképzelésem a jövőt illetően. A magyarnál fontos volt, nehogy elrontsam, és csalódást okozzak.” 
 
„Nekem elég eltérőek voltak az érzéseim a különböző tantárgyaknál – eleveníti fel tavalyi tapasztalatait Horváth Szilvia. – Az előrehozott angol esetében meglepően nyugodt voltam, és szerencsére a májusi érettségiknél sem izgultam nagyon. Számomra inkább a szóbelik bizonyultak stresszesebbeknek, mert sok múlt azon, hogy jókat húzzak.” 
 
A vizsgák sikeres teljesítése és az egyetemre való bekerülés után persze minden átértékelődik, más megvilágításba kerülnek az élmények. 
 
„Az érettségi alap szintű tudással és tájékozottsággal is viszonylag jól teljesíthető, nem gondolom nehéznek – vélekedik Niki, aki konduktornak készül. 
 
„Visszagondolva nagyon könnyű volt – mondja a BGF-en tanuló Anna. – Most egy vizsgámra készülök annyit, amennyit az egész érettségire. De azért nagy dolog, hiszen ez az első nagy feladat az ember életében, és nem tudja, mire számítson.” 
 
„Így utólag már egyáltalán nem tűnik olyan vészesnek, tényleg igaz, hogy az egyetemen egy vizsgaidőszakra kell annyit tanulni, mint az egész érettségire – ért egyet Pankával Szilvi, aki immár a Corvinus hallgatója. – Leginkább az teszi félelmetessé, hogy nincs javítási lehetőség, egy egész évet kell várni, hogy újra próbálkozhassunk.”