Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A pofonok földje, avagy a 10 legjobb bokszfilm
|
Miért sikerülnek általában olyan jól a bokszolókról készült filmek? Szinte mindegy, ki húzza fel a kesztyűt, kin éktelenkednek öklömnyi monoklik vagy kinek repül ki a sokadik foga, az elismerés garantált.
A díjkiosztó szervezetek egy-egy szorító láttán lassan már reflexből dobálják a plecsniket. Ám tegyük hozzá, jogosan, hiszen kevés kivételtől eltekintve e képen-nyalintó szösszenetek valóban megérdemlik a piedesztált. Nos, a miértek minden bizonnyal az egyén fizikai és egyben szimbolikus küzdelmében keresendők. Az ember-ember ellen az egyik legősibb és legmacsóbb tisztelet-kiváltó toposz. 
 
10. A bunyós (1997, r.: Jim Sheridan
A pofon-felelős: Daniel Day-Lewis 
 
Sheridan IRA-érájának utolsó filmje, melyben a 14 évi raboskodás után szabaduló Danny Flynn (Day-Lewis) szeretne távol maradni a politikától és az agressziótól, és inkább folytatná a bokszot, és szívesen létrehozna egy bokszsulit, ahol ifjoncokat edzene. Persze a régi szerelem, a barátok és a régi kapcsolatok ezúttal sem hagyják normálisan öklözni az embert. A rendező ekkoriban már Oscar-ügyileg is vén rókának számított A bal lábam és az Apám nevében kapcsán, A bunyós mégsem váltotta be a vérmes reményeket, annak ellenére, hogy korrekt bunyós filmről volt szó. Talán kevesebb szájtépéssel és több orcakárosítással még többre vihette volna. 
 

 
9. Ali (2001, r.: Michael Mann
A tasli-felelős: Will Smith 
 
Alapvetően már az is fura, hogy a sportág egyik legnagyobb (ha nem a...) csillagáról csak 2001-ben készült nagyszabású hollywoodi film. Cassius Marcellus Clay életénél hálásabb témára pedig hiába várnak a díjakra ácsingózó életrajzi filmek tudorai. A Muhammad Aliként sporttörténelmet bunyózó fickó sztoriját végül Michael Mann csapta fel a vászonra, és bár az addig csupán akció- és vígjátékban utazó Will Smith-nek e szerep meghozta első Oscar-jelölését (Jon Voight-nak pedig a negyediket), maga a film mégsem ütött akkorát, mint amekkorát vártak tőle. Szerintünk Mann tárgyilagos, kevésbé hatásvadász megközelítése teljesen rendben volt, ám azt elsimerjük, hogy a katarzis elmaradt.
 

 
8. Hurrikán (1999, r.: Norman Jewison
Az ütés-felelős: Denzel Washington 
 
Rubin ‘Hurrikán’ Carter majdhogynem mandelai története csak úgy ordított a megfilmesítésért. Ártatlanság, börtön, rasszizmus, barátság, nyomozás és természetesen a boksz! Ennyi fogalmat egyetlen filmbe kellett belesanyargatni, ráadásul úgy, hogy ne váljék nyáltengerré az anyag. Nos, erről Denzel Washington gondoskodott, aki élete egyik legjobb alakításával tisztelgett a 20 éven keresztül ártatlanul fogva tartott profi bokszoló Carter előtt. A Golden Globe-ot meg is kapta, az Oscart végül Kevin Spacey (Amerikai szépség) csente el… 
 

 
7. A remény bajnoka (2005, r.: Ron Howard
A csapás-felelős: Russell Crowe 
 
Ron Howard is belekóstolt a verejtékben úszó muszklik és vérző orrok világába. Ő James Braddock-ot életét álmodta vászonra, aki a XX. század első felének egyik legfőbb bunyós-legendája volt. A 21 évesen már profi bokszolóként tevékenykedő Braddock néhány felettébb gyümölcsőző cséphadaró év után kénytelen volt visszavonulni, majd koldussorsra jutott, és mikor már mindenki lemondott róla (ekkor már a harmincon is túl volt), visszatért: többek közt a világbajnok Max Baert is legyőzte. Mi ez, ha nem a kisember diadala? Mi ez, ha nem egy Oscar-esélyes film alapja? Russell Crowe ugyan kicsit idős volt a szerepre, ám hitelesen tudott koldulni, ráadásul Craig Bierko-t is megkonnyasztotta.
 

 
6. Rocky Balboa (2006, r.: Sylvester Stallone
A nyakleves-felelős: Sylvester Stallone 
 
Egy évvel A remény bajnoka után Rocky megmutatta, hogy Braddock a nagy visszatérésekor még mindig pólyás volt hozzá képest. A különbség csak annyi, hogy ezúttal a fikció erdejében barangolunk. A híres-neves-legendás-oscaros eredeti Rocky folytatásai egyre inkább próbálták kiütni a franchise-t a nyeregből és a ringből egyaránt. Épp ezért a legtöbben (mi is) előre röhögtünk, mikor Stallone bejelentett egy újabb folytatást, melyben hatvan évesen lép újra a kötelek közé. Szerencsétlen! Nos, az év egyik legnagyobb meglepetéseként tudatosult bennünk, hogy Stallone és Rocky kapcsolata ismét működik. Sly megmutatta, hogy még mindig bírja a gyűrödést, így azt javasoljuk, hogy a hat epizódot számláló sorozatból elég az első és az utolsót láttamoztatni.
 
 
 
5. The Fighter - A harcos (2010, r.: David O. Russell
A füles-felelős: Mark Wahlberg 
 
A műfaj legfrissebb darabja, és no lám csak, hetes darab Akadémiai jelölés birtokosa. Ismét valós a sztori, ezúttal Micky Wardé és Dicky Eklundé, akik vezetéknevük ellenére testvérek. Dicky még a híres Sugar Ray Leonardot is kiütötte egyszer (bár sokak szerint Sugar Ray csak elcsúszott), s a zűrös életű fickó most öccsét próbálja minél keményebbre formálni. David O. Russell filmje remek látlelet az amerikai kisvárosi munkásosztályról, akik most a boksz révén próbálnak kitörni a névtelenségből. A i-re a pontot azonban Christian Bale teszi fel, aki humorral és drámával mixel rendkívül erős alakítást tett le az asztalra.
 

 
4. Rocky (1976, r.: John G. Avildsen
A saller-felelős: Sylvester Stallone 
 
Rocky startja világraszóló volt. A Stallone forgatókönyvéből és főszereplésével készült filmet 10 Oscarra jelölték, melyekből ugyan csak hármat hozott el, ám köztük volt a Legjobb film díja is, melyet olyan klasszikusok elől orozott el, mint a Taxisofõr, Az elnök emberei vagy a Hálózat. S, bár korántsem tökéletes műről van szó, pontosan ugyanazokat az erényeket csillogtatta meg, mint idén A harcos, csupán harmincnégy évvel korábban. Stallone világsztár lett, s további öt epizódban ütközött bele a tenyere számos ellenfele pofográfiájába.
 

 
3. Blöff (2000, r.: Guy Ritchie
A tockos-felelős: Brad Pitt 
 
A Blöff nem kifejezetten bokszfilm. Elsősorban a londoni alvilág vicces és brutális figuráiról szól, ám a seftesek és nagykutyák össztüzében fontos szerepet játszik az illegális boksz is. A film előtt még nem gondoltuk volna, hogy a Hét év Tibetben és a Ha eljön Joe Black szöszi szépfiúját széttetkózott és érthetetlen nyelven hadováló romaként láthatjuk viszont nemsokára, ám Pitt megbirkózott ezzel a feladattal is. A Blöff boksz-jelenetei azonban nem csupán miatta ütősek, szükség volt Ritchie vizuális gegjeire is. Az eredmény mocskos, látványos és macsós. Kihagyásuk csak saját felelősségre!
 
 
 
2. Millió dolláros bébi (2004, r.: Clint Eastwood
A maflás-felelős: Hilary Swank 
 
Egy nőé az ezüstérem, bizony! Az időskorára Hollywood egyik legjobb rendezőjévé avanzsáló Eastwood sem tudta elkerülni a szorítódrámát, ám egy kis csavarral passzolta az alfahímeket, és egy naiv női harcost tett meg hősének. A Millió dolláros bébi az év legjobb filmje lett az Oscaron (összesen négy díjjal), a Rocky után újabb legjobb film díjat hozott a bokszfilmek műfajának, valamint kategóriáján belül a negyedikként (a Rocky, a Rocky III. és a Rocky IV. után) lépte át a százmillió dolláros bevételt Amerikában. Hilary Swank pedig e lista hátrébb lévő szereplőivel ellentétben el is hozta a legjobb színész díját...
 

 
1. Dühöngõ bika (1980, r.: Martin Scorsese
A frász-felelős: Robert De Niro 
 
Kétségkívül a legkultikusabb boksz-menet. Jake La Motta, a dühöngéseiről és problémás életviteléről hírhedt világbajnok bokszoló története Scorsese után kiáltott, aki Robert De Niro félelmetes átalakulása mellett fekete-fehérben, nyersen és hitelesen tálalta a tehetséges sportember felemelkedését és bukását. De Niro és a vágó ugyan megkapták az Oscarjukat, ám sokak szerint az Akadémia addigi egyik legnagyobb tévedése volt, hogy az Átlagembereknek és Robert Redfordnak kedvezett a Dühöngő bikával és Scorsese-vel szemben. Az azóta eltelt idő mindenesetre elégtételt vett, hiszen míg az előbbiről sokan nem is tudják, hogy létezik, addig az utóbbi ilyen listák élén kaphat helyet...K.O. 
 

Echte
2011.02.25
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.