Ha van olyan énekesnő, aki a tágabb közönség körében is képes lehet megszerettetni itthon a jazz-zenét, akkor az Myrtill. Az énekesnő, akire először a Meseautó remake-jének főcímdalában figyelhettünk fel,...
Linkek
...szólóban és Pintér Tiborral közös ének-gitár duóban is bizonyította tudását, tehetségét és őszinte báját. Október 19-i duós nagykoncertjük kapcsán kerestük meg az énekesnőt.
– Az elmúlt években felváltva hol Pintér Tiborral duóban, hol szólóban jelentek meg lemezeid. Van ennek valami oka?
– Természetesen van! A zenekarban zenélés, illetve az énekes-gitáros felállásban zenélés igen különböző zenei hozzáállást kíván meg. Mindkettő nagyon fontos számomra, és párhuzamosan működnek. Ugyan jelenleg a duón nagyobb hangsúly van, hiszen egy nagy koncertre és ennek előbemutatóira készülünk.
– Ez a koncert október 19-én lesz az Új Színházban. Mivel készültök? Hogyan állítottátok össze a műsort?
– A koncert műsora két közös lemezünk, a Same As You és a True Colors dalaiból tevődik össze, illetve egy része tőlünk még nem hallott és lemezre nem rögzített feldolgozásaink lesznek.
– Korábban nem bemutatott számokat is játszotok? Ez azt jelenti, hogy már új anyagon is dolgoztok?
– Nem, jelenleg erre a nagy koncertre készülünk, de azt elárulhatom, hogy az erről készült felvétel megjelenik majd DVD-n.
– A koncert sztárvendége Tátrai Tibor lesz. Bár Pintér Tibor vele is régebb óta zenél, hogy jött az ötlet, hogy a két produkciót egy fedél alá hozzátok?
– Tátrai Tibor nagy példaképe mindkettőnknek. Pintér Tibivel együtt zenélnek Tátrai Trend nevű zenekarában, így eleve egy remek zenei kapcsolat van köztük. Igazából az én kapcsolódásom lesz debütáló, hiszen mi most fogunk először együtt színpadra lépni.
– Legutóbbi önálló albumod, a magyar–francia Randevú / Rendez-vous lemez volt. Melyik szám jelentette számodra a legnagyobb kihívást? Volt olyan dal, amihez „félve” nyúltál hozzá?
– Érdekes, de a magyar album nagyobb kihívást jelentett nekem, mert jazz-zenét nem énekeltem még magyarul, illetve új, számomra írt dalokat formáltunk meg. A francia repertoárba igazi kedvenceim kerültek, így feldolgozásuk sokkal magától értetődőbb volt.
– Ezen a lemezen próbálkoztál meg először a dalszövegírással, az Ő című számban. Más érzés saját szerzeményt énekelni? Írtál azóta dalszöveget?
– Szerintem teljesen más saját szöveget elénekelni, hiszen a saját szavaim, érzelmeim vannak benne. Ez az igazi út, ezzel lehet leghitelesebb egy előadó, ha jól csinálja, és szép szövegeket, dalokat ír. Persze, próbálkoztam azóta, szövegrészletek születtek, de amíg nem találom ezeket elég jónak, elég kifejezőnek, addig nem lesz saját dal belőlük.
– Mennyiben más szólóban – egy zenekarral a hátad mögött – zenélni, mint amikor duóban dolgoztok?
– Duóban úgy gondolom, nagyobb súly van a duó két tagján, mint amikor zenekarban játszunk. Nagyobb nyitottságot, komolyabb felkészülést és nagyobb zenei tudást, virtuozitást kíván meg. Hiszen csupán két ember adja az impulzusokat. Mi teljesen akusztikusan zenélünk, nem használunk egyéb művi, technikai megoldást a megszólalásunkhoz. Vagyis csak az marad, amit az énekhanggal, és amit a gitár 6 húrjával meg lehet szólaltatni. Úgyhogy sok-sok ötlettel kell ezt gazdagítani, hogy egy átlag zenehallgatónak is érdekes legyen.
– Számos versenyen vettél részt Németországban, Finnországban. Miért tartod fontosnak ezeket a külföldi megmérettetéseket?
– Szerettem volna lemérni, hogy a külföldi mezőnyben hová tehető az a tudás és szakmai rutin, amit odáig megszereztem. A finnországi III. helyezés nagy lendületet adott a folytatáshoz, illetve a németországi Voice and Guitar verseny hozott össze minket zeneileg Tibivel, amelyből első Same As You című lemezünk született. Mivel ott is döntőben végeztünk, úgy éreztük, érdemes folytatni, és még több munkát belefektetni, ráadásul nagyon jól érezzük ebben magunkat!
– Tavaly angol közönség előtt is bemutatkoztatok. Hogy jött a londoni turné?
– A londoni turné egy kedves angol szervező barátunk segítségével jött létre, és igazán neves klubokba sikerült eljutnunk, ahol szintén elismerően fogadtak bennünket. Ennek a turnénak a zenei lenyomata a második, True Colors lemezünk.
– Más külföldi közönség előtt játszani?
– Az az érzésem, igen, nagyon más. Sőt, a külföldi közönség sem egyforma. Ez abból adódhat, hogy mennyire másként hallgatunk zenét, mennyire másként tanultunk meg reagálni a zenére, és hogy mennyire merjük kifejezni az érzéseinket, amit a zene kelt bennünk.
– Rengeteg előadóval, zenésszel dolgoztál már együtt. Kivel volt a legérdekesebb a kollaboráció?
– Legérdekesebb talán az számomra, amikor olyan zenészekkel dolgozhatok, akik a legtávolabb esnek a rendszeres zenei életemtől. A Náksi & Brunner DJ-párossal már több mint 10 éves munkafolyamat köt össze, és a jazz-zenéléstől az ő műfajuk igencsak távol áll. Nekem mégis kihívás minden újabb velük készített munka, mert nem ebben a zenei világban élem a mindennapjaimat. Pont ettől viszont nagyon élvezem.
– Van olyan előadó, akivel még szívesen zenélnél együtt?
– Akivel régóta nagy vágyam volt együtt muzsikálni, és végre megvalósul, az Tátrai Tibor, akinek nagy rajongója vagyok, hihetetlenül inspiráló gitárjátéka miatt. Izgalommal várom a közös munkát!
– Öt lemez, számtalan fellépés, felkérés… Az utóbbi öt-hat évben rengeteg minden történt veled. Mi az, amit még el szeretnél érni? Van valami nagy álmod?
– Olyan sok dolgot, zenét nem csináltam még! Igazából tele vagyok álmokkal, mert sok mindenhez volna még kedvem. Imádok big banddel énekelni, de egy szimfonikus zenekar élén állni is maga volna a csoda! A színház világa is vonz, és az opera érzelmi mélységeit is szívesen kipróbálnám! Szóval, bármi is adódik, míg énekelhetek, addig biztos nem leszek boldogtalan ember.
Myrtill és Pintér Tibor ének-gitár duó koncert
Helyszín: Új Színház
Időpont: 2010. október 19.
Jegyek válthatók: az Interticket és az Új Színház honlapján, a Jegymesternél és a Ticketportálon, valamint az ismert jegyirodákban
Előbemutató-koncertek:
Debrecen, Belvárosi Művelődési Központ
Szolnok, Aba-Novák Kulturális Központ
Monor, Művelődési Központ

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek