Kimondod a nevét, s a másik rábólint. Jello Biafra a néhai Dead Kennedys vezéreként írta be magát a zenetörténelembe, de a kultikus banda szétesése óta globális szellemi erőként tűnik föl a térben. Önmagát hol politikai tudatébresztőnek, hol zenésznek álcázva.
Szabad szellem, aki vonzza a szabad szellemeket. Kiváló új bandájának bécsi koncertje után terrorizáltam diktafon elé az utolsó élő punklegendát.
- Fogsz-e valaha indulni az elnökségért?
- Már megtettem. Persze nem igazán komolyan, csak az történt, hogy hagytam, hogy néhányan a Zöld Párt New York-i alapszervezetéből feltegyék a nevemet a szavazócédulára. Felhívtak, és közölték velem, hogy hirtelen ötlettől vezérelve feltették a nevem. Ez az állam Zöld kongresszusán történt, és Ralph Nader mögött másodikként végeztem. Megkérdezték: tényleg indulsz? A naptáramba nem volt beírva, hogy „elnökjelöltségért indulni”, amikor éppen azzal foglalkoztam, hogy egy olyan kirakatper bírósági tárgyalására citálnak a volt zenekarom tagjai, amit még a kommunista hatóságok is megirigyeltek volna, csak azért, mert nem voltam hajlandó beleegyezni, hogy a Holiday In Cambodia c. számunkból reklámdalt csináljanak. De azt mondtam: „legyen”. Megengedtem nekik, hogy a nevemet fent hagyják a szavazócédulán, remélve, hogy azok, akiknek tetszik, amit mondok és csinálok, rámennek Ralph Nader weboldalára, és a Zöld Párt weboldalaira, felkelnek a fotelből és feliratkoznak a szavazásra, és ami még ennél is fontosabb, jó helyre húzzák az x-et, különösen az önkormányzati voksoláson, amely néha fontosabb, mint a parlamenti választás. S végre olyan punk és rock ’n’ roll szellemiséget hozzunk a Zöld Pártba, amire már nagyon szükség volt.
- Mi lenne az első öt intézkedés, amit az USA elnökeként meghoznál?
- Nem vagyok benne biztos, hogy erre most valami frappáns választ tudok adni. Természetesen azonnal beszüntetném az iraki és afganisztáni háborút; beszüntetném a kábítószer elleni háborút; minden kis, nem erőszakos kábítószerest szabadon engednék a szövetségi börtönökből, a kormányzóknak az állami börtönökben kellene megtenniük ugyanezt.
- Nem bántad meg, hogy nem tudsz gitározni, hiszen a per során a bíró nem hitte el neked, hogy Te írtad a számokat, hanem a többieknek hitt, akik azt állították, hogy ők írták.
- A bíró nem arról hozott ítéletet, hogy ki írta a számokat. Csupán arról, hogy a számok kinek a tulajdonát képezik. És aztán East Bay Ray meg a kedves gengszter haverjai azt kezdték híresztelni: „Tehát ez azt jelenti, hogy mi írtuk a számokat.” Így történt, hogy D. H. Peligro is társszerzője lett az összes számnak, ami a Fresh Fruit albumon van, pedig nem is játszott a lemezen. Még csak nem is volt akkor az együttesben, most pedig ő is társszerzőnek számít, míg Ted, aki az album felvételein dobolt, nem! Ez is jól mutatja, hogy mekkora simlis társaság ez. Azzal vádoltak meg, hogy átvertem az együttest, csak azért, hogy az egyikük tényleg lenyúlhassa az együttest. Erről van szó valójában.
- Nagy árat fizettél érte, hogy hű maradtál az elveidhez. Megérte, hogy őszinte maradtál, és nem engedted meg, hogy különböző vállalatok felhasználhassák a számaidat kereskedelmi célokra?
- Nem tudnék tükörbe nézni, ha ez megtörténne. Komolyan mondom, hányingerem lett, amikor a Stooges Search and Destroy c. számát meghallottam egy Nike-reklámban. Ebből azt a tanulságot vontam le, hogy velem ez nem történhet meg. Aztán kevesebb, mint egy év múlva megtörtént. Nem azért írok számokat, hogy a kizsákmányoló nagyvállalatok arra használják azokat, hogy a termékeiket eladják vele. Nem ez a célom velük.
- Még mielőtt kijött volna a lemez, Te már elmentél turnézni Európába, ez hogy sikerült?
- Tulajdonképpen elég jól. Sokkal jobban kijöttünk, mint anno a Dead Kennedys-zel a turnékon. Én én is jól bírtam – azt csinálhattam, amit akartam, és ahogy akartam, nem csak álltam a színpadon úgy, hogy a koncertre később azt lehetett mondani, hogy na jó, elmegy. Én nem vagyok Henry Rollins vagy Iggy Pop – én halandó vagyok. Rájöttem, hogy az emberek manapság már nem nagyon látnak őrülteket a színpadon, ezért ezt a dolgot erősíteni kell, többet és jobban kell csinálni. De jól sikerült, és még a németek is jobban örültek, hogy szinte kizárólag csak az új dalokat nyomjuk, ahelyett, hogy a régi cuccot játszanánk. Még azok is, akik egy szám vége után elkezdték ordítani, hogy Too Drunk to Fuck, amint közöltem velük, hogy „Figyu, mi azért vagyunk itt, hogy új számokat játsszunk.” Azt mondták: „Yeeeehaah”, illetve azt, hogy „Jaaaaaaa”.
(Részlet a Nagyítás című hetilapban, szeptember 1-jén megjelenő interjúból)
- Biafra, született Eric Reed Boucher, a ’78-ban alakult, legendás Dead Kennedys énekese volt egészen ’86-ig. A zenekar – provokatív nevük miatt – többször lépett fel álnéven: The Pink Twinkies; The Sharks
- Henry Rollins mellett a legismertebb spoken word előadó
- Az antikapitalizmus emblematikus figurája, emellett az emberi jogok harcosa
Ne maradj le!
Jello Biafra and The Guantanamo School of Medicine koncert szeptember 5-én a West-Balkánban
- Fogsz-e valaha indulni az elnökségért?
- Már megtettem. Persze nem igazán komolyan, csak az történt, hogy hagytam, hogy néhányan a Zöld Párt New York-i alapszervezetéből feltegyék a nevemet a szavazócédulára. Felhívtak, és közölték velem, hogy hirtelen ötlettől vezérelve feltették a nevem. Ez az állam Zöld kongresszusán történt, és Ralph Nader mögött másodikként végeztem. Megkérdezték: tényleg indulsz? A naptáramba nem volt beírva, hogy „elnökjelöltségért indulni”, amikor éppen azzal foglalkoztam, hogy egy olyan kirakatper bírósági tárgyalására citálnak a volt zenekarom tagjai, amit még a kommunista hatóságok is megirigyeltek volna, csak azért, mert nem voltam hajlandó beleegyezni, hogy a Holiday In Cambodia c. számunkból reklámdalt csináljanak. De azt mondtam: „legyen”. Megengedtem nekik, hogy a nevemet fent hagyják a szavazócédulán, remélve, hogy azok, akiknek tetszik, amit mondok és csinálok, rámennek Ralph Nader weboldalára, és a Zöld Párt weboldalaira, felkelnek a fotelből és feliratkoznak a szavazásra, és ami még ennél is fontosabb, jó helyre húzzák az x-et, különösen az önkormányzati voksoláson, amely néha fontosabb, mint a parlamenti választás. S végre olyan punk és rock ’n’ roll szellemiséget hozzunk a Zöld Pártba, amire már nagyon szükség volt.
- Mi lenne az első öt intézkedés, amit az USA elnökeként meghoznál?
- Nem vagyok benne biztos, hogy erre most valami frappáns választ tudok adni. Természetesen azonnal beszüntetném az iraki és afganisztáni háborút; beszüntetném a kábítószer elleni háborút; minden kis, nem erőszakos kábítószerest szabadon engednék a szövetségi börtönökből, a kormányzóknak az állami börtönökben kellene megtenniük ugyanezt.
- Nem bántad meg, hogy nem tudsz gitározni, hiszen a per során a bíró nem hitte el neked, hogy Te írtad a számokat, hanem a többieknek hitt, akik azt állították, hogy ők írták.
- A bíró nem arról hozott ítéletet, hogy ki írta a számokat. Csupán arról, hogy a számok kinek a tulajdonát képezik. És aztán East Bay Ray meg a kedves gengszter haverjai azt kezdték híresztelni: „Tehát ez azt jelenti, hogy mi írtuk a számokat.” Így történt, hogy D. H. Peligro is társszerzője lett az összes számnak, ami a Fresh Fruit albumon van, pedig nem is játszott a lemezen. Még csak nem is volt akkor az együttesben, most pedig ő is társszerzőnek számít, míg Ted, aki az album felvételein dobolt, nem! Ez is jól mutatja, hogy mekkora simlis társaság ez. Azzal vádoltak meg, hogy átvertem az együttest, csak azért, hogy az egyikük tényleg lenyúlhassa az együttest. Erről van szó valójában.
- Nagy árat fizettél érte, hogy hű maradtál az elveidhez. Megérte, hogy őszinte maradtál, és nem engedted meg, hogy különböző vállalatok felhasználhassák a számaidat kereskedelmi célokra?
- Nem tudnék tükörbe nézni, ha ez megtörténne. Komolyan mondom, hányingerem lett, amikor a Stooges Search and Destroy c. számát meghallottam egy Nike-reklámban. Ebből azt a tanulságot vontam le, hogy velem ez nem történhet meg. Aztán kevesebb, mint egy év múlva megtörtént. Nem azért írok számokat, hogy a kizsákmányoló nagyvállalatok arra használják azokat, hogy a termékeiket eladják vele. Nem ez a célom velük.
- Még mielőtt kijött volna a lemez, Te már elmentél turnézni Európába, ez hogy sikerült?
- Tulajdonképpen elég jól. Sokkal jobban kijöttünk, mint anno a Dead Kennedys-zel a turnékon. Én én is jól bírtam – azt csinálhattam, amit akartam, és ahogy akartam, nem csak álltam a színpadon úgy, hogy a koncertre később azt lehetett mondani, hogy na jó, elmegy. Én nem vagyok Henry Rollins vagy Iggy Pop – én halandó vagyok. Rájöttem, hogy az emberek manapság már nem nagyon látnak őrülteket a színpadon, ezért ezt a dolgot erősíteni kell, többet és jobban kell csinálni. De jól sikerült, és még a németek is jobban örültek, hogy szinte kizárólag csak az új dalokat nyomjuk, ahelyett, hogy a régi cuccot játszanánk. Még azok is, akik egy szám vége után elkezdték ordítani, hogy Too Drunk to Fuck, amint közöltem velük, hogy „Figyu, mi azért vagyunk itt, hogy új számokat játsszunk.” Azt mondták: „Yeeeehaah”, illetve azt, hogy „Jaaaaaaa”.
(Részlet a Nagyítás című hetilapban, szeptember 1-jén megjelenő interjúból)
- Biafra, született Eric Reed Boucher, a ’78-ban alakult, legendás Dead Kennedys énekese volt egészen ’86-ig. A zenekar – provokatív nevük miatt – többször lépett fel álnéven: The Pink Twinkies; The Sharks
- Henry Rollins mellett a legismertebb spoken word előadó
- Az antikapitalizmus emblematikus figurája, emellett az emberi jogok harcosa
Ne maradj le!
Jello Biafra and The Guantanamo School of Medicine koncert szeptember 5-én a West-Balkánban
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek