A pénteki és vasárnapi páros akciók mellett újabb kedvezményekkel bővül az Audience Wanted fantázianevű programsorozat a budapesti Odeon-Lloyd filmszínházban, ahol ezzel együtt már egy héten öt alkalommal mozizhatunk kedvezményesen.
A szervezők tehát kedvezményes vetítéssorozatukat további három vetítési alkalommal bővítették, mely előadásokra csütörtökön, szombaton és kedden 700 forintért válthatunk belépőt, amennyiben a jegyfoglalás interneten történik. Ezen a héten A tetovált lányt nézhetjük meg ezen akció keretében. Habár a film első kedvezményes vetítése már augusztus 26-án lezajlott, még nem maradtunk le semmiről, hiszen augusztus 28-án, majd augusztus 31-én is akciósan nézhető a remek dán-svéd thriller.
Az egyéni akció mellett természetesen továbbra is fut a pénteki és vasárnapi páros akció is (1000 forint/2 fő). Ezúttal a szervezők két régebbi alkotást elevenítenek fel: a Control című 2007-es zenés életrajzi filmet és a Szerzők című játékos norvég alkotást 2006-ból. A Joy Division legendás énekeséről szóló mozit augusztus 27-én, pénteken 20.30-as kezdettel, a skandináv művészfilmet pedig augusztus 29-én, vasárnap 18.45-től nézhetjük meg. A tetovált lány még hátralévő akciós vetítéseinek pontos időpontjai: augusztus 28., szombat, 20.30 és augusztus 31., kedd, 18.00. Jegyet foglalni a http://audiencewanted.info címen tudunk.
(odeon-lloyd.hu)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek