Ám ez mégiscsak egy képtár, tehát kell lennie valami csavarnak a dologban. Tájképek, portrék, csendéletek, a befogadás mai állapotát tekintve nyilván ez a „Top 3” az úgynevezett műélvezet unalom kategóriájában, aztán mégis, amikor végigsétálunk a termeken, a képek között, a mehetnék helyett határozott maradhatnékunk támad. Miért?
 
A portrék esetében volt egy sajátos íve annak, ahogy eljutottunk a hagyományos megoldásoktól a mai szabadabb értelmezésekig, a csendélet-kiállítás esetében viszont mintha inkább az atmoszférateremtésben jeleskednének a kiállítás szervezői. A világításon túl a falfestéssel és a színekkel is trükköznek, az egyes képek zöld, piros alapokat kapnak, zöld szalagok és oszlopok vezetnek minket, de még a képtár külső falán lévő felirat betűi is kicserélődtek. Tiszta tavasz lesz itt november végéig. 
 
És akkor a képek: fél évszázad, Munkácsytól Czóbelig, külön folyosó a női alkotóknak (Komocsin Ilona, Paris Anella), szecessziós vázák. Es persze, jó sok virág, mi más?