Fellépők

Kedvenc helyek

Fenékmarkolás miatt ítélik el az N-Dubz dobosát
|
A bíróság bűnösnek találta a feltörekvő N-Dubz zenekar dobosát, Aaron Fagant szexuális zaklatás vádjában. Fagant két fiatal lány jelentette fel, de a zenész szerint fekete bőrszíne miatt diszkriminálta őt a fehér esküdtszék.
A 25 éves londoni Aaron Fagan a feltörekvő, több díjat is magáénak tudható N-Dubz zenekar dobosa. A fiatalembert két lány jelentette fel, akik azt állítják, hogy az egyik glasgowi egyetemen tartott koncert után szexuálisan molesztálta őket a zenész. Az egyik „áldozat” elmondása szerint Fagan a fellépés után afterpartyra invitálta őt, majd belemarkolt a fenekébe, a mellét is megfogta, sőt, a megrémült lány barátnőjének farát is megpaskolta. Ezek után a lányok szóltak az egyik kidobónak, majd rendőri intézkedés lett a dologból, végül komoly per.  
 
Fagan vallomásában az áll, hogy igazából olyan volt a lányoknak, „mint méz egy raj méhnek”, vagyis szerinte alaptalanul rágalmazzák őt. A zenész kérdőre vonta a bíróságot, mondván: „hány embert lehetne elítélni, aki belemarkolt már női fenékbe…”.  
 
Az ítélet kihirdetése után Fagan elhagyta a vádlottak padját, miközben a következőt kiáltotta: „Itt ma nem született igazság”, ezzel utalva arra, hogy fehérekből álló esküdtszék ítélte el őt és véleménye szerint rasszista indíttatású vád született. Az ítéletet a jövő hónapban hirdetik ki.  
Guardian
2010.08.21
|
3 komment|Szólj hozzá!
kéne zenemég
sanyi
|
2010-08-21 10:09:26
semmi
sanyi
|
2010-08-21 10:08:38
agyon jó király!
sanyi
|
2010-08-21 10:07:48
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 8., szerda

Aranka
Tagok: túl az 1 millión