Joey Jordison, a Slipknot dobosa elmondta: a zenekar valószínűleg nem oszlik fel, valamikor a távoli jövőben folytatja a munkát, de az egészen biztos, hogy nem lesz új basszusgitáros a májusban elhunyt Paul Gray helyett.
Paul Grayt májusban találták holtak egy Des Moines-i hotelben, a boncolás kiderítette, halálát kábítószer-túladagolás okozta. A Slipknot másik nyolc tagja azóta sem tudta feldolgozni a tragédiát, és az első nyilatkozatok még arról szóltak, hogy egyáltalán nem biztos a folytatás. A zenészek szeretnék teljesen feldolgozni a sokkot, ami akár évekig is eltarthat, és csak utána döntenek a jövőbeli tervekről, vagyis 2012-ig biztosan nem kezdik újra a munkát.
Joey Jordison dobos legutóbbi nyilatkozata szerint azonban az sem valószínű, hogy a Slipknot végleg beszünteti tevékenységét, valamikor a távoli jövőben nyolc taggal tovább folytatja a zenélést.
"Nem lesz a zenekarnak másik basszusgitárosa. Valószínűleg Mick Thomson gitáros, és én vesszük át Paul szerepét. Az együttes minden tagja tud valamilyen szinten gitározni, szerintem a következő lemezen mindannyian játszunk majd a hangszeren. Nem lesz új tag, amikor oda jutunk, megoldjuk a pótlást" - fogalmazott Joey Jordison.

2 komment|Szólj hozzá!
Szerintem Craig Jones otthagyja a samplet és lemegy gitározni!! Végülis ő eredetileg gitárosként csatlakozott a zenekarba. Sid Wilson meg simán ellátja Craig feladatát, erre már volt példa
Dani
|
2010-10-31 12:59:36
Így van fiúk, ne adjátok fel, Paul se akarná h a SlipKnoT-nak vége legyen.
Ő szerette a legjobban a bandát, szívé-lelkét beleadta, neki fájna a legjobban ha a banda feloszlana(meg akkor is ha már nem él)! :(
Remélem feldolgozzátok a tragédiát, és remélem h még legalább 2 albummal megörvendeztetítek a maggot-okat! :)
R.I.P. Paul Dedrick Gray

SlipKnoTiaN
|
2010-08-11 23:20:03
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek