Július 8-án kihirdették az augusztus 29-én tartandó 62. Emmy-gála jelöltjeit. A legtöbb jelölést - huszonnégyet - az HBO The Pacific - A hős alakulat című sorozata gyűjtötte be, mely többek közt a legjobb miniszériák közt versenyez.
Tavaly a lehetséges jelöltek számát növelték, idén más újdonságra számíthatunk, ezúttal ugyanis az amerikai futball-közvetítések miatt korábban rendezik meg az Emmy-díjátadót, mint megszokhattuk, a szokásos szeptemberi végi időpont helyett majd' egy hónappal előrehozták az ünnepséget. Így már augusztus 29-én kiderül, kik kapják 2010-ben a legjobbaknak járó amerikai tévés elismerést.
A jelöltek közt sok a nálunk is vetített sorozat, közülük többel már nem először találkozunk az Emmy kapcsán: A stúdió, The Office, Két pasi meg egy kicsit, Mad Men - Reklámőrültek, Tara alteregói... Ezek közül tavaly A stúdió vitte el a legjobb vígjátéknak járó elismerést, és erre idén is megvan az esélye, akárcsak a drámai sorozatok kategória előző évi nyertesének, a Mad Men – Reklámőrülteknek. A legjobb vígjátékszínésznők listájában is szerepel a tavalyi győztes, Tony Collette, valamint a tavalyelőtt Emmy-vel díjazott színésznő, Tina Fey is, de Glenn Close is megismételheti 2009-es diadalát a drámai színésznők kategóriájában. Ezt talán már csak Alec Baldwin überelhetné, aki az elmúlt két évben kétszer hozta el a legjobb vígjátékszínésznek járó Emmy-díjat.
Azért újdonságokat is látunk a jelöltek közt, ilyen az HBO Comedy-n vetített, valamint az RTL Klubon hamarosan induló Modern család, vagy a Hallmarkon és a TV2-n is látható A férjem védelmében, de szerepel a listán az HBO-s True Blood, vagy a Tiszta szívvel foci is, amit most épp a TV6 vetít. Persze itt vannak az olyan „régi klasszikusok” is, mint a Doktor House és a Lost, melyekből Hugh Laurie és Matthew Fox egymással versenyez a legjobb drámai színésznek járó címért. A nőknél ugyanezért a díjért Mariska Hargitay (Különleges ügyosztály) küzdhet meg ellenfeleivel, többek közt például A férjem védelmében főszereplőnőjével Julianna Margulies-szel.
VÍGJÁTÉK
Sorozat:
Modern család, A stúdió, Glee, The Office, Félig üres, Jackie nővér
Főszereplők:
Női:
Edie Falco (Jackie nővér), Julia Louis-Dreyfus (The New Adventures of Old Christine), Tina Fey (A stúdió), Lea Michele (Glee), Amy Poehler (Parks & Recreation), Toni Collette (Tara alteregói)
Férfi:
Jim Parsons (Agymenők), Alec Baldwin (A stúdió), Steve Carell (The Office), Tony Shalhoub (Monk, a flúgos nyomozó), Larry David (Félig üres), Matthew Morrison (Glee)
Mellékszereplők:
Női:
Jane Lynch (Glee), Kristen Wiig (Saturday Night Live), Jane Krakowski (A stúdió), Holland Taylor (Két pasi meg egy kicsi), Julie Bowen (Modern család), Sofia Vergara (Modern család)
Férfi:
Ty Burrell (Modern család), Neil Patrick Harris (Így jártam anyátokkal), Jesse Tyler Ferguson (Modern család), Chris Colfert (Glee), Eric Stonestreet (Modern család), Jon Cryer (Két pasi meg egy kicsi)
DRÁMA
Sorozat:
Reklámőrültek, Dexter, Lost, Breaking Bad, A férjem védelmében, True Blood
Főszereplők:
Női:
Julianna Margulies (A férjem védelmében), Glenn Close (A hatalom hálójában), Kyra Sedgwick (A főnök), Mariska Hargitay (Különleges ügyosztály), January Jones (Reklámőrültek), Connie Britton (Tiszta szívvel foci)
Férfi:
Michael C. Hall (Dexter), Bryan Cranston (Breaking Bad), Kyle Chandler (Tiszta szívvel foci), Hugh Laurie (Doktor House), Jon Hamm (Reklámőrültek), Matthew Fox (Lost)
Mellékszereplők:
Női:
Elisabeth Moss (Reklámőrültek), Rose Byrne (A halatolm hálójában), Sharon Gless (Minden lében négy kanál), Christina Hendricks (Reklámőrültek), Christine Baranski (A férjem védelmében) , Archie Panjabi (A férjem védelmében)
Férfi:
Terry O'Quinn (Lost), Michael Emerson (Lost), Aaron Paul (Breaking Bad), Andre Braugher (Men of a Certain Age), John Slattery (Reklámőrültek), Martin Short (A hatalom hálójában)
A további jelölések itt olvashatók.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek