Fellépők

Kedvenc helyek

Bonobo a Gödörben
|
Budapest, Akvárium Klub, 2010. szeptember 9. 21:00
A zenekarostul és önállóan is fellépő Simon Green a Ninja Tune istállójának egyik downtempo-electronica felelőseként már több alkalommal bizonyított Budapesten. A szépen adagolt nyugalom majma ezúttal hangszeres kísérettel érkezik.
Az ezredforduló környékén indult, finom hangokkal és egymásra barátságosan rétegzett hangulatokkal operáló Bonobo március vége felé tette le az asztalra Black Sands című, negyedik stúdiólemezét. Bár az eddigi megoldásokon az új lemez sem változtat sokat, ez nem is feltétlenül nagy baj, hiszen a műfajt kívül-belülről ismerő Green legnagyobb erőssége mindig is a szépteremtés volt, ahol a tökéletes arányok, szívmelengető énekhangok, ismerős dalszerkezetek és a mindezt egybefogó okos puhaság adták az élményt, ritkábban teret engedve a csapatós beindulásnak. A koncertlátogató közönség szerencséjére az élő fellépéseken azért borul ez az felállás, és a meditatív befelé fordulást gyakran váltja a táncbarát, életigenlő mozgalmasság. A még friss albumot népszerűsítő koncert keretében a hangminták helyére hangszerek kerülnek, régi és új dalokat töltve meg lélegző tartalommal.
spéter
2010.06.28
|
Gödör Klub, Bonobo koncert 2010. 09. 09. Nagyon vártuk már Bonobot, aki nem ismerné az emberszabású majomról elnevezett formációt elmondjuk, hogy lelke a downtempo és elektronikus zene brit üdvöskéje Simon Green, aki most élő hangszerekkel lépett föl a Gödör legalsó pinceterében.

Mintegy másfél órás késéssel terelték le a pincébe két kis ajtón keresztül a több mint 800 fős publikumot . Mi vártunk még néhány barátra, így később jutottunk le, amikor már csak hátul, a terem végébe tudtunk megállni. Iszonyatos tömeg volt, teljesen tele volt a pince, a lépcsőn is lógtak, alig tudtunk beférkőzni.

Ezek mindennnapos kellemetlenségek egy koncerten, így még mindig elnézőek voltunk, és alig vártuk már, hogy másfél óra várakozás után meghalljuk a jól ismert taktusokat.

Ekkor ért a meglepetés: bizonyára takarékosságból a körülbelül 1000 nm-es teremben minden bizonnyal a felső, kisebb terem hangosítását használták a koncert megrendezéséhez. Mindössze két hangfal volt a nézőtéren elől, tehát hátul nemhogy semmit nem láttunk, de nem is hallottunk.
Talán az első 200 ember élvezte és hallotta a koncertet, de a terem kétharmadától már élvezhetetlen volt. Igen szomorú ez, ugyanis a jegyek 4000-6000 között voltak, akárhová vette is az ember. Sokan próbáltak a lépcsőn megállni, de az oszlopok miatt onnan sem lehetett látni.
Jó sok fű volt viszont, szóval azzal nem volt gáz, szívtunk is eleget, bár nem vettünk, volt aki rosszul lett, azt elvitték a biztonsági őrök. Az szerencse, hogy ez fönt történt, mert lent észre sem vette volna senki, ott őrök nem voltak, nem is fértek volna el az irdatlan tömegben. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha tűz ütne ki a pincében, mert egyetlen menekülési útvonal van, az a két kis ajtó, ahol bejutottunk. Erre az óriási térre el sem hiszem, hogy ez szabályos.

A koncert élvezhetetlen volt, ki is jöttünk a feléről, igaz wc-re indultunk, de már nem vállalkoztunk arra, hogy visszapréseljük magunkat, kint söröztünk, aztán az utolsó számokra visszanéztünk, ócska minőségben továbbhallgatni a lépcsőről a koncertet. Meggyőződésem, hogy kb. másfélszer annyi jegyet adtak el, mint szabályosan tehették volna.

Sajnálom, hogy egy budapesti koncerten ezt még meg lehet tenni, szabálytalan körülmények között, hozzá nem értő technikával és szervezéssel ezreket bepalizni, s reménykedni, hogy sem ellenőrzés, sem probléma nem történik. Tegnap csak csalódottak voltunk, talán máskor nagyobb lesz a baj.



Réz Ágnes
agata
|
2010-09-10 20:50:27
nem tudjátok mikor kezd?
zsé
|
2010-09-08 16:41:25
A bonobo egy majomfaj.
Ezért viccelt vele a cikkíró. ;)
A cikkben írták, hogy hangszeres kísérettel érkezik.
dns
|
2010-08-27 16:40:04
"A szépen adagolt nyugalom majma ezúttal hangszeres kísérettel érkezik."
tees
|
2010-07-29 11:03:22
valaki tudja h live lesz or dj set?
dt
|
2010-07-13 17:55:05
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 8., szerda

Aranka
Tagok: túl az 1 millión