Nem mai fiatalok állnak a Miskolci Galéria legújabb tárlatának fókuszában. Az Emlékeim a beatkorszakból című kiállítás célja azon nemzedékek világlátásának, életmódjának bemutatása, amelyek a szocializmusban, ám a rockzenén nőttek fel.
Azon túl, hogy izgalmas retró utazás, a kiállítás a mai fiatalok számára is átélhetővé, árnyaltan megítélhetővé teszi a Kádár-korszak ezen szakaszát.
Az emlékek felelevenítésére remek alkalom lesz egyébként június 19-én, szombaton a Múzeumok Éjszakája is, melyhez a Miskolci Galéria Rákóczi-háza hajnalba nyúló programsorozattal csatlakozik a beatkorszak jegyében. Délután 15 órától a gyereké a terep, a kicsiknek őrsi gyűlést, akadályversenyt, játszóházat, tejbüfét szerveznek és gyerekfilmeket is vetítenek majd. A nagyokat este 20 órától zenés beszélgetésre várják, melyen miskolci zenészek emlékeznek a régi időkre. Itt lesz Beély Katalin rádiós műsorvezető, aki egy ideig basszusgitárosként az Edda csapatát erősítette, és koncertet ad a Reflex, a Héliosz és az Áll-a-tok együttes!

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.
Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.
XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.
VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda
Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek