Megújult a JimJam
|
2010. február 15-től vadonatúj külsővel jelentkezik a gyerekeknek szóló JimJam tévécsatorna. Az érdekes mesék mellett a gyerekeket ezentúl folyamatosan megújuló, izgalmasabbnál izgalmasabb témavilág várja majd.
A csatorna első témája a dzsungel lesz, majd az év során olyan motívumok váltják egymást, mint a világűr, a tenger mélye, a színpompás cirkusz, a bájos állatkert és az imádnivaló farm.
 
A koncepció lényege, hogy a tanulságos történetek mellett az új arculattal segítsük a gyermekek felismerési képességének fejlődését is” – mondta Wayne Dunsoford, a JimJam vezérigazgatója. „A megújuló tematikákhoz nagyon élénk színeket használtunk, hogy ezek megragadják és szórakoztassák a fiatal nézőket.” 
 
Mesekarakterek és élő szereplők együtt szerepelnek a képernyőn, hogy bemutassák a JimJam műsorainak legjavát, és segítsék a gyerekek készségfejlődését. A csatornán láthatnak majd olyan jelenetet, amelyben gyerekek tortát sütnek, és rögtön utána Angelina Balerina is megjelenik tortasütés közben. A megújulás interaktívvá és élvezetesebbé teszi a JimJam-et mind a gyermekek, mind a szülők számára.  
 
A legnépszerűbb gyermekműsorokat - köztük a Thomas, a gőzmozdonyt, a Bob, a mestert, a Sam, a tűzoltót, a Barney és barátait és az Angelina Balerinát - sugárzó csatorna az 1-6 éves korosztálynak szól, és műsoraival inspiráló szellemi környezetet teremt a legfogékonyabb korban lévő gyerekeknek. A JimJam kínálatában szereplő mesék erőszakmentesek, kreativitásra és játékosságra ösztönöznek, és ezáltal fejlesztik a kicsik tanulási és önkifejezési készségeit. 
 
2010.02.16
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
18:10
Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
angol-amerikai vígjáték, 1966
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
19:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
19:15
Amazon
francia-spanyol kalandfilm, 2000
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.