Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Francois Truffaut: „a férfi, aki szerette a mozit…”
|
Budapest, Ráday Könyvesház, 2010. január 7. - július 1.
2010. januártól a Szerzői Filmklub bemutatja: Francois Truffaut – „a férfi, aki szerette a mozit…” Godard, Cassavetes, Antonioni, Bresson, Rohmer, Tarr Béla és Fehér György, illetve Orson Welles után Francois Truffaut kerül sorra.
A francia új hullám nagy alakjának a sorozat folyamán a teljes életművét bemutatják a Pentelényi László által összeállított programon keresztül – a filmklub mottója jegyében: „...a film hasonló az irodalomhoz abban a fennkölt és hiábavaló küzdelemben, hogy megőrizze a gondolat, a művészet értékét egy olyan világban, amely egyre kevésbé törődik ezekkel a dolgokkal…” (Dudley Andrew). 
 
A Szerzői Filmklub legfőbb célja, hogy tematikus rendezői életművetítés-sorozatokon keresztül megismerhetővé tegyék a világ filmművészetének Magyarországon kevésbé ismert értékeit is, elsősorban a francia új hullám, a független magyar film, az olasz neorealizmus és az amerikai független film legjelesebb képviselőinek munkáin keresztül. 
 
A filmklub első programja még 2006. januárjától Jean-Luc Godard magyarul elérhető életművét mutatta be. A szervezők 2007. márciusában tették át a szeánszok székhelyét a Ráday Könyvesház hangulatos pincehelyiségébe. Ekkor John Cassavetes, a túlélő címmel mutattak be válogatást, majd ugyanez év szeptemberében következett az In Memoriam Michelangelo Antonioni (1912-2007) – egy tekintet, amely megváltoztatta a filmet
 
2008. őszétől jött Robert Bresson, akit kevesen ismernek, 2009. február végétől pedig Eric Rohmer meséi címmel volt látható exkluzív rendezői retrospektív sorozat, de a Szerzői Filmklub szervezte a Nyitott Műhely Tarr BélaFehér György-programját is. 2009. szeptemberétől Orson Wellesszel folytatták a szerzőifilmes vetítéssorozatokat. 
 
A 2010. január 7-én indult legújabb, Truffaut-retrospektív különlegessége pedig, hogy ez lesz az első teljes életmű-bemutató. A rendezőzseni első nagyjátékfilmjéről, a Négyszáz csapásról sajnos már lemaradtunk, de a direktor által készített legelső alkotás, egy kisfilm (Csirkefogók) vetítéséről még nem (az ugyanis az első alkalommal elmaradt, így január 28-án pótolják), és ezenkívül is további 24 (!) alkalom és még ennél is több film van még hátra. 
 
A mindenki által ismert (és szeretett) Truffaut-műveken, például a Lőj a zongoristára!, A menyasszony feketében volt, A Mississippi szirénje és a Végre vasárnap kicsavart bűnügyi történetein, a Jules és Jim, Az utolsó metró és a Szomszéd szeretők szokatlan szerelmes filmjein vagy a 451 Fahrenheit sci-fijén kívül olyan kevésbé ismert alkotásokat is bemutatnak, mint A vad gyerek, az Adele H. története vagy a Zsebpénz
 
De lesznek ezenkívül nem Truffaut által jegyzett, de munkásságához szorosan kapcsolódó művek (például több rövidfilm és a Bolond Pierrot Jean-Luc Godard-tól vagy A kis tolvajlány, melynek a rendező a forgatókönyvét írta), kísérőfilmként pedig magyar rövidfilmek (Vakáció, Sötétben, Napszúrás), egy Truffaut-portréfilm és szkeccsfilmek (Húszévesek szerelme, RoGoPaG) vonatkozó darabjai is. A július 1-jei ráadásvetítés pedig egy francia új hullámos nosztalgiafilm lesz, az Éjfél után (Dopo mezzanotte, 2004) Davide Ferrariótól, melyben számos utalás figyelhető meg a Truffaut-életműre. A filmek után meghívott előadóként olyan szakértőkkel és filmesekkel találkozhatunk, mint Perlaki Tamás, Margitházi Beja és Gelencsér Gábor filmesztéták, Szekfű András médiaszociológus, Horváth Lili és Gadányi Károly filmrendezők vagy Törőcsik Franciska színésznő. 
 
A soron következő vetítésre január 21-én kerül sor (ekkor a Lőj a zongoristára! lesz látható), majd ezt követően minden csütörtökön 18.30-tól peregnek a Truffaut-művek a Ráday Könyvesházban (1092 Budapest, Ráday u. 27.). A részletes program a http://www.szerzoifilmklub.atw.hu/ honlap Program menüjében található. A következő tervezett sorozat témája egyébként Tony Richardson és a free cinema
 
 
 
(szerzoifilmklub.atw.hu) 
 
 
fürkész
2010.01.21
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.