Az alap, hogy rengeteg étterem van Pécsett, köztük sok a jónak tartott, sőt még nagyon jó is akad. Azonban klasszikusan elegáns éttermet, ahol ráadásul a kínálat mennyisége és minősége is elsőrangú, már nem találunk minden bokorban.
Fenn, a hegytetőn azonban igen, hiszen a Kikelet ott található és szerintem abszolút megfelel a fenti kritériumoknak. Konkrétan a négycsillagos Art & Fit Hotel Kikeletről beszélünk, ami már jól ismert országszerte, ám idén szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni a „bennszülöttek” kiszolgálására is. Az étterem különálló egység, tehát szabadon látogatható „külsősként” is, viszont megvan az az előnye, hogy alkalomadtán kapóra jöhetnek a szálló szolgáltatásai is (wellness, fitneszterem, masszázs, szolárium, ágy, miegymás). Ha valaki esetleg még nem járt ott, már csak a pazar panoráma okán is érdemes megtennie…
Az étlap hagyományos és gourmet ételek kategóriákba osztja a kínálatot és mindkettőn belül megtalálhatók a következő fogásnemek: hideg előételek, levesek, meleg bevezető fogások, főfogások, desszertek (étekvégi fogások). Csak ízelítőül: hideg bevezető például a szarvasgombás libamáj terrine tokaji borzselével és mandulás brióssal (gourmet), vagy a parasztsonka forgácsok paradicsommal, paprikával, zöldhagymával (hagyományos). A főfogás meg legyen, mondjuk, fokhagymás mangalicanyaka pecsenye makói sült hagymával, burgonyalángossal (gourmet), esetleg villányi szürkemarhapörkölt kapros túrósgaluskával (hagyományos). Nem is ragoznám tovább, ez az, amiről nem olvasni érdemes…
Különben az italválaszték is brutális, én főként a pálinkák és whiskyk nagy számát emelném ki, no meg a koktélok közül a Sex on the Hillt (beach helyett ugyebár). Említhetném még a rengeteg családi rendezvényt, a vacsoraesteket, a szivarszobát, a bortrezort, de mindez úgyis önmagáért beszél…
Art & Fit Hotel Kikelet
Pécs, Károlyi Mihály út 1.
Tel: 72/512-900
www.hotelkikelet.hu
Főételek (gourmet): 1700–3600 Ft
Desszertek (hagyományos): 600–850 Ft
Pálinkák: 400–1200 Ft/4cl
Koktélok: 310–1390 Ft

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek