Új, a klasszikus közszolgálati értékeket, a modernitást és a sokoldalúságot tükröző arculattal jelentkezik karácsonytól a Magyar Televízió. A belső gyártásban készült dizájn nem hivalkodó, inkább nyugalmat és megfontoltságot sugall.
A műsorblokkokat összekötő képi világ frissítése mindkét csatornára kiterjed, és egymástól csak színvilágában különbözik. Az arculati elemek (ID-k) megújulása ugyanakkor csak az első lépés: az új dizájn bevezetésével a köztévé tavasz óta tervezett, mintegy másfél év alatt megvalósuló arculatépítésének első fázisa zárul le.
A köztelevízió új megjelenését minimális költségráfordítással, az MTV promócióval és videografikával foglalkozó belső munkatársai, a Kálmán Mária arculati vezető és Vida Zoltán videografika vezető irányította stáb tervezte és készítette el. Az arculathoz kapcsolódó zenét Hrutka Róbert jegyzi: ő az egyedüli, aki nem tévés.
Az egyes műsorok között egyetlen hosszú, folyamatos kameramozgást imitálnak a reklámokból, műsorajánlókból, társadalmi célú hirdetésekből, korhatár-jelzésekből és egyéb elemekből felépülő blokkok. Az új dizájnban népi motívumok helyett magyarországi és határon túli városok, jellegzetes tájképek jelennek meg, amellyel az érzelmi azonosulás lehetőségét kínálja fel, a nemzet összetartozására világít rá az MTV. Az új grafikai dizájnelemek a változatlanul hagyott m1 és m2 logókból indulnak ki és azokba térnek vissza, a két csatorna alapszínei továbbra is a kék (m1) és a narancssárga (m2) maradnak.
Mivel az új dizájnt ugyanaz a szakembergárda készítette, mint a Magyar Televízió műsorainak főcímeit, illetve a műsorokat népszerűsítő ajánlókat, promóciós blokkokat, az arculatváltás után a korábbinál homogénebb, letisztultabb összképet közvetít majd magáról a köztelevízió. A tervek szerint az arculatépítés a Magyar Televízió teljes megjelenésére kiterjed majd. Ennek első eleme, a december 24-étől látható új dizájn alkalmazkodik az újmédiás környezethez, és folyamatosan bővíthető.
Háttér
A Magyar Televízió legutóbb 2006 márciusában újította meg arculatát, akkor a magyar népművészet grafikai elemeit felhasználva készítettek bátor, modern megjelenést a köztévének az arculatváltásra kiírt meghívásos pályázaton nyertes cégek. Munkájukkal a szakma egyöntetű elismerését vívták ki - az m2 megjelenését például az Arculat és Identitás című, a hazai tervezőgrafika kiemelkedő munkáit elemző, idén tavasszal bemutatott tanulmánykötetbe is beválogatták.
(MTV)

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek