A várva várt második könnycsepp legördül: Bori és Love Band nevű csapata a sikeres debütáló album után újra megerősíti a tényt, hogy igenis van igényes hazai popzene. A presszó-pop és a sanzon-rock mixtúrájában ezúttal az utóbbi kap nagyobb hangsúlyt: a 2 a korábbinál lendületesebb, karcosan simogató, film(zene) noir hangulatú, édesbús hanglenyomat. Borit a Sin City 2-be!
Tövisházi Ambrus zenei producernek (is) köszönhetően a lemez hallgatása közben egy komplett képregény kel életre - a főszerepben Péterfy Bori, mint önmagával folyamatosan harcban álló szuperhősnő (kvázi önmagát játszva).
Bori és a nyolcvanas évek (még valóban) underground dívái között nem nehéz párhuzamot vonni. Kokó művésznő és Kecskés Kriszta (A.E. Bizottság), Méhes Marietta (Trabant), Potondi Anikó (P.U.F.), Bárdos Deák Ági (Kontroll Csoport, Ági És A Fiúk) is a mindenkori tömegízléssel mentek szembe.
A lázongó hangvétel hasonló, csak a hangsúlyok tolódtak el; a politikai rendszerek változhatnak, de a privátszféra mindennapos gubancai állandóak.
A zenekar tavasszal meghirdetett dalszövegírói pályázata olyan jól sikerült, hogy a nyertes Hujber Szabolcs hat dalban is közreműködött. Jót tett a szövegeknek, hogy az első album szerzői hármasa (Tövisházi-Tariska-Lovasi) most kiegészült a csapat többi tagjával, és a munkálatokból Bori is nagyobb részt hasított magának.
Az albumindító (Bűvös Vadász), amely második kislemezként és klipként is hamarosan napvilágot lát, akár egy David Lynch film soundtrack-jén is szerepelhetne. A vágyott és/vagy beteljesült intim együttlétek dilemmái most is központi szerepet játszanak, több dalban is (Téged Nem - az első kislemez, Ájultan Fekszem Veled, Fekete Párna, Újraélesztő), melyek csak erősítik Péterfy Bori erotikával fűtött, de sérülékeny femme fatale-imidzsét. Ami persze jól áll neki, és punktum.
A lemez a három lassú dal (Porszem, Ájultan Fekszem Veled, Húsz Emelet) kivételével egy igen dinamikus, fiktív és/vagy valós utazásra ösztönöz. A legjobb példa erre a záró szám (Ötszáz Villám), amit ha még egyszer meghallgatsz, csomagolsz. A teljes anyagot szövegestül-zenéstül átszövi az a tündéri realizmus-féle, amely hitelessége folytán egész biztosan tovább fogja növelni a Péterfy Bori & Love Band teltházas koncertjeinek számát. Mert jó, és mert "végül úgyis csak egy sóhaj marad minden jó nőből..." (Szembogár).
A kandalló meghitt melege vs. a bárpult borongós-izgalmas félhomálya.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek