A érzelmes jazz-pop szerelmesdalok hercegének hat éves álma teljesült 2008 decemberében, amikor felléphetett a Madison Square Gardenben. Az eseményt természetesen rögzítették, és most CD/DVD formában a polcról leemelhető formába öntötték, hogy e koncertfelvétel nyomán még jobban megismerhessük ezt az igen szimpatikus, hatalmas énektudású és elképesztően karizmatikus előadót.
Az 1975-ben született kanadai Michael Steven Bublét már gyermekkorában is elvarázsolták a negyvenes-ötvenes évek szving-, jazz- és sanzonsztárjai, Dean Martin, Frank Sinatra, Ray Charles, csakúgy, mint Elvis Presley, és már akkor eldöntötte, énekes lesz.
Tizenhét évesen megnyert egy kanadai tehetségkutatót, majd kiadott három független albumot, de az igazi áttörésre 2000-ben került sor, amikor Kanada korábbi miniszterelnöke, Brian Mulroney meghívta énekelni leánya esküvőre, és egyúttal bemutatta David Fosternek, a Warner egyik igazgatójának. 2003-ban - címként saját nevét viselő - első albuma hatalmas siker lett, melyet azóta két nagylemez (It's Time, 2005, Call Me Irresponsible, 2007), két koncert CD/DVD (Come Fly With Me, 2004, Caught In The Act, 2005), továbbá Juno-díjzápor, Grammy-jelölések és kisebb filmszerepek követtek.
Bublé a crooning stílus nagyágyúja: szving és jazz sztenderdeket énekel nagyzenekarral a háta mögött, továbbá popdalokat dolgoz fel big band hangzásra (Queen, Bee Gees, Leonard Cohen stb.), de saját dalokat is ír, melyek mindig könnyen befogadhatóak, dallamosak és rendkívül romantikusak (csak úgy olvadnak a női szívek). Nem egy kimondott csoda tehát, hogy a new york-i Madison Square Gardenbe 2008 december ötödikére meghirdetett koncertre három óra alatt elfogytak a jegyek, és hogy a koncerten annyira forró hangulat uralkodott, amennyire...
Az eseményről végül egy tízszámos hanganyag került összeválogatásra, mely nagyjából fedi a koncertfilm dalainak sorát (hallható többek között az I'm Your Man, a Lost, a Me And Mrs. Jones, a Feeling Good, a Home, az Everything). A CD hozza az elvárt hangminőséget, és valamennyit a koncert hangulatából is közvetít, de az igazi élményt mégis a DVD kínálja. A dokumentumfilmben az előkészületek, a zenészek, háttéremberek bemutatása és visszaemlékezések váltakoznak a koncertfelvételekkel. Mindebből egy nagyon közvetlen, barátkozós, humoros és vidám, de mégis keményen dolgozó fickót ismerhetünk meg, aki egyenrangúként kezeli munkatársait, és fontosnak tartja a jó emberi kapcsolatokat. (A próbán a 82 éves nagypapa is megkapja saját privát számát, aki Michael gyerekkorában ingyen vízvezetékszerelést vállalt, hogy unokáját fellépési lehetőséghez juttassa.)
Bublé a színpadon hasonlóan fesztelenül, inkább popsztárként mint jazz-énekesként viselkedik, együtt lélegzik a zenekarral, a közönséggel, hihetetlenül profi, mégis őszintének tűnik, és még a feleségét elkísérő, kissé unott férjet is képes két perc alatt levenni a lábáról. Természetesen ettől függetlenül nőivarú egyedek teszik ki a nézőtömeg nagy részét, akik a sármos arc, lehengerlő hang és a rendkívül kommunikatív, flörtölgetős előadásmód szinte minden mozzanatát lelkes sikolyokkal, bekiabálásokkal, közös énekléssel díjazzák.
Bublé - nem titkoltan - közönsége felhőtlen szórakoztatása mellett kötelezte el magát anno, és azt tökéletesen, hihetetlen karizmával teljesíti is, néha akár olyan hatásvadász, de mégis székhez szegező eszközöket bevetve, mint a mikrofon nélküli éneklés a Song For You-ban. Bármi legyen is a véleményünk magáról a zenei stílusról, amiben alkot, vitathatatlan, hogy Michael napjaink egyik legjobb előadója és szórakoztatóművésze.

1 komment|Szólj hozzá!
Csak ajánlani tudom mindenkinek !!!!
mayaprincess
|
2009-08-08 21:04:41
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek