Maj’ áll is (523.)
|
Barátok közt 523. május 4-ig
Volt itt ünnep, rövid hét, én meg külföldön. A BK-ban meg ármány és szerelem, mint minden héten. És a címben is utalt szexualitás! Nem olyan hamar, mint gondoltam, de végre valahára megszabadultunk a hájfertőzésben szenvedő Emmától, aki ezentúl Nizza napfényes partjain lokalizálja a hülyeséget. Már csak a borzalmas agyi funkciókat felvonultató tramplitól kell megszabadulni, aki a Noémi. László újra otthon, ami szerintem segíteni fog ez ügyben. Bandika is elhagyja időlegesen a sorozatot a megszokottnál hosszabb szereplési ciklus után, amit – nem meglepően – Miklósnak sikerült a legjobban kihasználnia. Attila körül nőciklon sündörög, ami, figyelembe véve utazó porszívó-ügynöki fizimiskáját, meglepő tény. Végre előkerül Péter is, Júlia rettegett hírű fia, aki a várt agresszor külső helyett az EMO Magazin februári, metroszexuális különszámából vette ihletét a karakterhez.
Kezdjük avval, hogy Zsolt elhatárolódik Miklóstól és a Klaudia ellen szőtt tervétől, mert hálás lánya visszatérítéséért. Miki nem hagyhatja egy ilyen fontos szövetséges kiesését, ezért hadműveletbe kezd, hogy bebizonyítsa Zsoltnak Klau őszintétlenségét. Ellopja Bandi új mobiltelefonját, amit másodlagos hangrögzítőként használ, hogy – miután Klaudia leleplezi ló térd nagyságú diktafonját – felvehesse vetélytársnője véleményét a Barta-famíliáról. Miután megmutatja a felvételt Zsoltinak, az úgy dönt, visszaszáll a ringbe. És akkor folytassuk is a témába vágó, régóta szervezett családi vacsorával, mert az ugyancsak viccesre sikeredett. A humort a jótékony öntudatvesztéssel járó delírium mozgatja Linda anyjában, aki az erőltetett menetű étkezés (ld: Hal a tortán) második felében megjegyzi, hogy lányán kívül Zsolti már az összes nőt megdöntötte az asztalnál, és evvel el is éri a kívánt hatást, ha az Klaudia távozása. A botrány után azonban hamar visszatér minden a „normális” kerékvágásba, Linda is marad otthon, Klaudia sem perpatvarozik. Zsoltinak viszont asszonypusztító ötlete támad a kellemetlen kalandtól inspirálva, és Miklós is elfogadja a tervét kivitelezésre. Klaudia heves reakciója azt mondatja vele, hogy az éltes nőt az ágyától kezdve lehet zsinóron rángatni, ezért Miki figyelmébe ajánlja bizonyos Valter nevű, lezüllött zugügyvéd ismerősét, ki nemrég fejezte be büntetés-végrehajtási karrierjét, így bizton fogható lesz némi illegális pénzkeresetre. Az akcióterv és a fura nevű pofa elfogadva, de a további két hétben ez ügyben egyelőre más nem történik. Valter. Jó lesz. Bár azt hittem, Emma végre kikopik a sorozatból, erre még éppen másfél egységet kell várni, de a jövő héten már jó lesz. A pufi értelmiségi nem ura túlképzett agyának, és nem hajlandó elhinni, hogy Alex otthagyta, ezért Vandát és Julit zaklatja a gitáros elérhetősége felől. Ők nem tudnak segíteni, Emma nem tud gondolkodni. Mikor Alex elbocsátó szép üzenetet küld neki levélben, ő azt is kapcsolatuk megerősítéseként fogja fel, és csak akkor hajlandó belátni a szerelem bukását, mikor végül utoléri férfiját egy koncerthelyszín szállodájában, de a helyi telefont egy nő veszi fel Alex helyett. Így egy ügyes mondattal átugrottam egy másfélhetes szenvedés-saga állomásait, nem részletezve feleslegesen egy lányhülyeség történetét.
 
Emma szerdán eldönti külföldi utazását, és csütörtökön már indul is Nizzába tengerbiológusnak. Jellemző, hogy a búcsúzásnak nem kerítenek nagy feneket, pedig stílszerű és jellemformáló lenne. Ha már megemlítettem Vandát, ne is szaladjunk tőle oly messzire. Klaudia engedélyt ad Botondnak a szakításra, olyan feltételekkel, hogy kíméletes legyen, de hatásos, amiből a srác az utóbbit teljesíti. Alaposan megdugja Vandát, majd közli vele érzelmi szándékait, ami jelentősen megviseli a lányt. Igen, írhattam volna „jelentősen megdugjá”-t, és „alaposan megviseli”-t is. Klau úgy érzi, Botond nem teljesítette megbízását, ezért visszalép az autóvételtől. Ám Botondot sem kell félteni érdekei érvényesítésénél, rögvest megzsarolja az agg nagymamát egy unokális (az unikálisból alkottam, már levédve) információátadással, így mégiscsak hozzájuthat egy gépkocsihoz. Géza és Kinga is kibekiznek alaposan, de őket már a gyermekvállalás súlya lendíti a hely(zet)változtatás eme módszeréhez, amit ki más, mint Magdolna érkezése zavar meg, mint rendesen. Magdus a bulvárból vett nemzési tanácsokkal látja el a friss házasokat, sokszor fia rovására, akinek tűtőztetnie kell magát az egyik cikk szerint, de Kingának is kijut a jó tanácsokból. De a legfőbb intelmet mégiscsak Magdolnától kapja meg a hitves, miszerint a kisded érkezése előtt babaruha vásárlása nem ajánltatik! Tilda intő példája babonává magasztosult a jó házmesterasszonyban, aki csendes(?) erőszakossággal áll ki a tapasztalati tanács betartása mellett. Géza és Kinga mégiscsak vesznek maguknak egy kis rugdalódzót, ami – midőn némi fejmosás után Magdus észreveszi őt aktuális bocsánatkérésénél – nem éri meg a másnapot. Ellopódik! Az elmúlt napok során nullára mérséklődik a súrlódás Orsi és Laci között, akit már csak Noémi agyhullámai tartanak távol otthonától. Niki tanácsára Laci nem hagyja, hogy egy begőzölt kamasz irányítsa mulya, ám felnőtt életét, ezért erős elhatározással hazaköltözik. Ahogyan az várható volt, csak ront a helyzeten, nevelt lánya elköltözik otthonról, amolyan csereféleképpen. Persze, hogy Emmát találja meg, aki ebben az időben még javában várja Alexet, így az eldeformálódott agy interferenciák tárházát nyújtja az albérletük. Pár vicces napot szereznek avval, hogy tökéletesen elbeszélnek egymás mellett, míg Noémi Laciról tépi leszakadt zsebre emlékeztető száját, addig Emma picsogója Alex után zsibbad.
 
Végül megint Nikolett közbelépésére van szükség, ugyanis Noémi teljesen képtelen együttműködni anyjával, és hallani sem akar az orvosi kezelés lehetőségéről. Niki ráébreszti őt arra, hogy amíg duzzog, Laci otthon feszít, így legalább azt eléri, hogy a lány hazaköltözzön. Noémi, míg anyja előtt nyájaskodó, mindent elkövet, hogy Lacit elüldözze otthonról, de a molett lúzerkirály elhatározza, hogy nem hagyja magát. Pont az ellenkezőjét javasolja Imi, aki szerint a fel nem vett kesztyű előbb-utóbb unalmat szül, ami végül leálláshoz vezet. Ám neki hirtelen a saját problémájával kell foglalkoznia, ugyanis váratlan vendégként Niki a kishúgával állít haza, akinek csak pár (lehet, hogy csak egy?) napot kell eltöltenie a Frim intézetre hasonlító házban. Imre igyekszik körülrajongani a kislányt (hmm…), de Nikolettának érezhetően valami titka kötődik a gyermekhez, hiszen átlagos ideggyengeségénél is jobban érzékenykedik a világ mindennapos dolgaira. Imrével együtt erről többet már csak a jövő héten tudhatunk meg. Most beszéljünk régebbi kedvencemről, Júliáról, aki nem tesped, mióta visszaköltözött. Először is, mint már mondtam, megtetszik neki Attila, miután Andráshoz reménytelenül próbál közeledni. Ráadásul, miután Attila kitartóan próbálkozik Nóránál, – akit még Klaudia is ösztökél a jóra – kiderül, hogy az ügyvédnő nem vágyik komolyabb kapcsolatra, így szabad a pálya a friss szereplők előtt. Klaudia megpróbál egy kibékítő vacsorát szervezni lányának és Andrásnak, de amilyen formája mostanában van, azon is Júlia és Attila vesznek részt, még pedig igencsak összemelegedve. Oké, a véletlenfaktort megint eltúlozták egy kissé, amikor közös gyermekkori táborozási élménnyel ajándékozzák meg a két új ismerőst.
 
A negédes társalgásnak Klaudia gyermeteg akcióval vet véget, amiért mindkét féltől megkapja a magáét. Nagyjából ez időtáj jelenik meg a jó ideje hírnevével rettentő Péter gyerek is, akit első blikkre homoszexuális tanácsadóba küldenék, másodikra meg személyiségfejlesztő tréningruháért. Mindenesetre a rajzfilmróka-kinézetű gyerek erősen kezd, és már az első alkalmas pillanatban apja után szökik, amihez a segítséget elmés nővérétől kapja meg, aki régről rühelli a fizimiskáját. Juli direkt nem adta meg Alex elérhetőségét, akinek nem fűlik a foga fiához, és ezért értesíti Julit a szökésről. Júlia András segítségét kéri a stoppos nyakon csípéséhez, aki készséggel segít a kétségbeesett anyán. Hazaviszik a nagyra nőtt csellengőt, akinek eztán új szabályok szerint kell élnie, és a szabályokhoz Vandának is igazodnia kell. Botond megkapja autóját, de mivel nincs megelégedve a Klau által kiválasztott modellel, úgy intézi, hogy előtörténetükről Linda is halljon, és bosszúját beteljesítse. Lindát azonban ellentétes hatású események érik, és úgy dönt, barátnője érdekében hallgat a Klaudia által vezérelt összeesküvésről, inkább Botondot utálja meg teljes szívéből, aki ilyen aljasságra volt képes. Zsolt örül a hírnek, de jó kedvét Zsófi lohasztja le, aki szerint a rossz fiúk éppen, hogy érdekelni szokták a Lindushoz hasonló jó lányokat. Zsolt ezért inkább szóban is figyelmezteti Botondot, hogy lányát nem akarja az új verdájában látni, és a biztonság kedvéért halálosan is megfenyegeti a kamuedzőt az eshetőség elkerülése végett. Botond autóját Magdus büszkeséggel fogadja, mert hisz a félretett pénz erejében, de Vilmos azt gyanítja, hogy unokája természetben fizetett a kislelkű ajándékért. A héten is előkerül Helga és csinos kisfia, Döme is, aki eurót lobogtat, és ismeri már a rúdtáncos szót is. Kinga gyanakodni kezd arra, hogy Helga nem is pincérnő vagy csak igen tág ráhagyással, de férje szerint semmi közük az életviteléhez, míg jól neveli gyermekét. Majd erről is bővebben a közeljövőben, gondolom. Attila, bár Julival is több mint úriember módra viselkedett, közli Klaudiával, hogy nem hajlandó lemondani Nóráról, – ahogyan azt Miklós is szeretné – inkább próbálkozna mégis egy kicsit. Miklós közben figyelmezteti Andrást, hogy az még mindig odavan Júliáért. Míg Nóra aláíratja férjével a válási papírokat, és kéri őt, hogy hagyja békén, addig Attila pont, hogy Julinál puhatolódzik, hogyan kerülhetne közelebb Nórához. Ez nekem kedvezően alakul. Remélem. 
 
háopépé
2009.05.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
18:10
Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
angol-amerikai vígjáték, 1966
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
19:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
19:15
Amazon
francia-spanyol kalandfilm, 2000
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.