A billentyűs-programozó-producer Marc Collin a Nouvelle Vague zenei vezéreként a nyolcvanas évek hajnalának angol nyelvű new wave és poszt-punk dalaiból készít bájos, napfényes átiratokat – de emellett a filmzenék nagy szerelmese is. Maga is komponált zenét filmekhez (Les Kidnappeurs, Riviera, J’aurais voulu etre un danseur stb.), sőt képzelt filmekhez is igazított albumokat (Pétrôleuses – 2002, Two For The Road – 2007), állított már össze válogatást kedvenc filmzenéiből (Coming Home), sőt a hatvanas évek francia filmbetétdalaiból is készített egy feldolgozáslemezt az egyik Nouvelle Vague-dívával, Marina Céleste-tel (Cinéma enchanté). Legújabb projektjében ötvözi két a fenti két vonalat: a Hollywood, Mon Amour a nyolcvanas évek első felének ismert angol nyelvű filmslágereit dolgozza át.  
 
Az alapkoncepció és a hangzás persze nem esik távol a Nouvelle Vague-tól: finom, akusztikus dominanciájú zene (bossa nova, koktéldzsessz, karibi hangulatok stb.), seregnyi női hang a világ minden tájáról (köztük a Nouvelle Vague aktuális turnéénekesnője, az ausztrál Nadeah Miranda, a néhány koncerten vendégként feltűnt brit Leelou, illetve a már említett Two For The Road projektből ismert dán Katrien Ottosen), és persze nyolcvanas évek elejéről való szerzemények. Nyitásként például rögtön a Blondie-tól, melytől már a legutóbbi Nouvelle Vague-albumra is került egy szám. Csakhogy ez most egy Giorgio Moroderrel írt diszkódal átirata (a Call Me a Richard Gere befutását meghozó Amerikai dzsigoló című 1980-as Paul Schrader-filmből) és egy sztárvendég énekli (a Morcheebából ismert Skye Edwards). Ez már egy nagyobb közönséget megcélzó projekt: itt már nincsenek obskúrus poszt-punk kuriózumok, csak jól ismert filmek jól ismert dalai, Duran Duran-, Prince- és David Bowie-szerzemények, James Bond-főcímdalok (View To A Kill, For Your Eyes Only), olyan táncfilmek slágerei, mint a Flashdance vagy Footloose (ez utóbb szvingesen pattogó verzióban), sőt akad két olyan cikihatáron táncoló kommersz is, ami nemrégiben már kapott hasonló lounge feldolgozást (az Eye Of The Tigert Paul Anka is bevette a Rock Swings repertoárjába, míg a francia Házibuli betétdala, a Reality Señor Coconut Around The World albumán is szerepelt Louie Austen előadásában). Ráadásul a seregnyi énekesnő között ezúttal több ismert név is feltűnik: a már említett Skye (akitől a Call Me mellett a View To A Killt is hallhatjuk), a karrierjét a német U96 együttes eurodance dívájaként indító Dea Li (aki Skye-hoz hasonlóan szintén egy Paul Schrader- és egy James Bond-film betétdalát kapja, a Cat People-t és a For Your Eyes Only-t), a New Soul című világslágerével befutó Yael Naim, illetve a Hollywoodot személyével is képviselő Juliette Lewis (ez utóbbi kettő kissé ki is lóg a lemez hangzásából: Yael zongorával és saját zenészeivel adja elő a belassított What A Feelinget, a rockerordítás helyett most meglepően finoman éneklő Juliette telt hangzású This Is Not America verziója viszont nem távolodik el eléggé David Bowie és Pat Metheny eredetijének világától). 
 
A Hollywood, Mon Amour a Marc Collintól megszokott megbízható ízlést és minőséget hozza, örömet szerez az eredeti filmslágerek és a finom Nouvelle Vague-hangzás kedvelőinek egyaránt, sőt a Prince-féle When Doves Cry és a Burt Baharach által komponált Arthur’s Theme (The Best That You Can Do) átiratai hallatán – melyeket a három dallal a projekt fő hangjának számító Nadeah énekel – még a korai Cardigans világa iránt is érezhetünk nosztalgiát. 
 
(Az albumból a 13 számos alapkiadás mellett létezik korlátozott példányszámban egy bővebb verzió is papírtokos CD-n és dupla bakeliten: a pluszt három bónuszdal – köztük a Take My Breath Away – jelenti, és Nadeah mellett további két ausztrál énekesnő is feltűnik, akikkel együtt a Hollywood, Mon Amour hölgykoszorúja így már 11 tagúvá bővül).