Lindadus (501.)
|
Barátok közt 501. szeptember 25-ig
Linda. Így hívják a kedves kis-Bart(h)át. És milyen aranyos, hmmm! Remélem rokon lesz, és sokáig marad, annál is inkább, mert rémálmaimban egy nagy vérfrissítést látok én közeledni kedvenc sorozatunkban. Tilda és Erik költözés szélén, Juli teherben, Zsófia Bécsben, és most Kinga is majdnem búcsút intett, de ezt majd elmesélem. Illetve minek is ragozzam, megint kiszolgálták az előbb Isaurának, majd Gesztesinek gyűjtő, az emocionális létezést erősen igenlő és szerelempárti nyugdíjas-háztartásbeli korosztály kívánalmait, és nem hagyták szétrebbenni a világtörténelem leghatározatlanabb párját. Én immár csak Andrásék érzelmi felemelkedésében bízom, már csak a dramaturgiai könnyebbségek és a szimpátia okán is, de erre jelen pillanatban vajmi kevés a kilátás. Távozz tőlem Alex!
Valahogy nem bírom megszokni, hogy minden sorsfordulat napok alatt játszódik le a sorozatban, így lesz valaki két nap alatt alkoholista, vagy egy nap alatt idegösszeomlott az elmúlt események miatt. Persze most is. A sorozat hülyéje címet ezen a héten megint Zsófi nyeri, az örökös trófeahalmozó. Most éppen nem bír megbirkózni az életközösségére szakadt felelőséggel, ezért egy napi küszködés után inkább lelép külföldre, hogy ott vészelje át Zsolti rokonvállalási procedúráját. De sorjában. Bizony sok a gond egy gimnazistával, aki új közösségbe kerül, és a napi teendői mellett bizonyítani is szeretne. Már az is gond, hogy többet foglalkoznak vele, mint a friss háziasszonnyal, aki nem is rokon. Zsófi csak feszül, és Tildának önti ki szívét, aki szerint teljesen természetes Zsolt hirtelen jött apaságtudata, és a szülői magaviseletet nem versenyként kéne felfogni. Hiába talál ki azonban a művésznő ebédet, majd esti szórakozást, ha Linda éppen főzéssel kedveskedik, majd matek házit old meg. Zsolt mindenesetre a kaját is elismeri, és a feladatban is segít, ámbátor az igaz, hogy éppen amikor szórakozni indulnának, Lindára akkor jön rá a lelkiismeret furdalás otthagyott anyja miatt, evvel igazán várhatott volna reggelig. Ahogy Zsófia is, aki egy napos és többszöri nyavalygás után még éjjel szó nélkül Bécsbe utazik egy barátnőjéhez, hogy ott pihenje ki fáradalmait. Előnye, hogy többet nem látjuk a héten. Zsolt viszont égre-földre keresi, így például a kárörvendő Klaudiánál is, aki a hátralevő időszakban nem mulasztja el megjegyezni Zsoltnak (szerinte) a kapcsolat végét jelző aktust, amire a főpincér csak mint „kommunikációs zavar” hivatkozik.
 
Az viszont biztos, hogy megoldást kell, találjon a két nőstény interferenciális problémájára. Az ügy érdekében megtörténik az első lépés, az apasági teszt elindítása, de az eredmény még várat magára. Remélem, az majd bent tartja a sorozatban a kiskamaszt. Nóri eleinte meggyanúsítja Mikit az András által hangoztatott elmélet igazságtartalmával, amiben Laci is bizonyos, ám mikor értesül a főmérnököt ért többszörös csapásról (se pénz, se nő), inkább Miklós felé hajlik, és sajnálja Andrást. Ennek ellenére Miki nem lélegezhet fel, ugyanis Klaudia elszántan száll harcba ellene, amit mindketten elég komolyan vesznek, és már törik is fejüket a másik gyenge pontján. Miklós célkeresztjében már nem is az ismeretlen Péter, hanem Juli leendő gyermeke szerepel, de László figyelmezteti barátját, ha csemetét kever – megint – a harc közelébe, akkor számíthat az ő, és mindenekelőtt Nóra bosszújára. Nóri fegyvertényével Klau is tisztában van, ezért ő olyan fogódzót keres, aminek markolásával egyenesen a párkapcsolat talapzatába kapaszkodhat. Magdika fecsegésének köszönhetően rálel az Erikben rejlő potenciális lehetőségben, már csak a lényeget kell kinyomoznia. Az emlegetett szobafestő közben beizzítja Kingát Géza fogadására, akit egy virágos boltban látott, majd következtetett. Sajnos rosszul, ezért végül a szépséges pincérlány úgy dönt, eldobja férfija jegyűrűjét, majd őt magát is, és hazaköltözik vidékre. Ez a jelentős elhatározás is egy nap szüleménye, akárcsak a szívrohamom. Cserébe Géza nyugtalanul alszik, míg Kinga közös fotót nézeget, istenem, beh szép! Juli beavatja lányát a babavárás örömeibe, de egyelőre csak ő örül, Vanda csak álcából. Botondnak meg panaszkodik a várható nehézségek miatt, bár a fiatalembert csak az érdekli, hogyan szabaduljon meg a már feleslegessé vált informátortól.
 
Ugyanis András kiszállásával Zsolt megengedte, hogy óvatosan hajítsa a lányt. Az első próbálkozás nem sikerül, Vanda türelmes. Viszont szomorúan tapasztalom, hogy hiába Zsolt fenyegetése, ha Linda érdeklődést tanúsít a kedves hím iránt, hiába figyelmeztetik őt Botond csalfaságára. Ej, de nem szeretem én az ilyet, aki kislány, velünk van! Nem pedofil vagyok, csak türelmetlen. Boti amúgy az akciózást is sürgeti, való igaz, az autó-biznisz eléggé halódik mostanában. Zsolt ígéretet tesz a mihamarabbi folytatásra. Miklós a sok rágalomra hivatkozva leállítja a családregény-projektet, hiszen az amúgy is elérte remélt célját. Emma nagyon megharagszik Mikire, és cselekvésre ösztönzi apját, aki elhatározza, hogy végleg elbánik öccsével Tervéhez a beszari Eriket próbálja becserkészni, de annak még zaftosabb lesz a nadrágja, és minden együttműködést visszautasít, ami Miklós lejáratását s így az ő börtönbüntetését forszírozza. Beszari mázoló. Míg ő mind jobban sürgeti a költözködést, Tilda munkát vállal Klaudia irodájában (Zsófi helyén), és Nórának is segít gyerekvigyázásban. Erik szerint ezek a lépések mind az elköltözés ellen valók, de a lány ígéri, csak addig tartanak. Tildát megint megkísérti a gyerekvállalás szele, ami a sorozat ritmikájába belefér, de neki még túl korai. Orsi elhatározza, hogy nem tagadja meg az igazságot lányától, bár a próbavallomás Imrének elég ijesztően sikerül. Azért Imi megígéri, hogy mellette lesz a nehéz pillanatban, nem úgy, mint Laci. Tibor is belemegy az igazság feltárásába, Orsolya elhatározását még Noémi negatív hangulata sem változtatja meg. Klaudia természetesen csak a puhatolózás végett alkalmazza Tildát, de első körben semmit sem sikerül kiszednie a lányból, de nem baj, mert ez csak megerősíti gyanúját Miklós sötét ügyeivel kapcsolatban. Már közeleg a vége. A levélírók sokasága kiharcolta, hogy Géza a nyugtalan alvás után szélvészként magához térjen, és tettleges fenyegetéssel megtudja Eriktől, hogy mivel utazik haza Kinga. Első próbálkozását a pályaudvaron még kudarcra ítélik a tévések, de csak azért, hogy aztán az oly sokat látott módszerrel – jóságos és tapasztalt néni, bölcs beszéddel – visszaédesgessék Kingát szíve választottjához, aki éppen kerékcsere miatt tovább időzik vasutaséknál. Elmaradhatatlan egymásra találás. Sajnos a vége galádul lemaradt, mikor Orsi belekezd végre Noémi származástanába. Remélem, a reakció a már módosított időtartamú e hétre marad.
háopépé
2008.10.01
|
2 komment|Szólj hozzá!
Igen a világ legjobb sorozata
Papp Viktória
|
2010-06-06 18:44:19
a világ legjobb sorozata!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Maczák Evelin
|
2008-10-03 21:26:47
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
18:10
Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
angol-amerikai vígjáték, 1966
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
19:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
19:15
Amazon
francia-spanyol kalandfilm, 2000
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.