A 2007-es Sziget Fesztivál egyik leghatásosabb műsorát a jeles brit tánczenei duó, a Chemical Brothers adta. Ez a mostani show a 2004-es mogyoródi GluGlu fesztiválon látott-hallott remek pszichedelikus programhoz képest már jóval slágerorientáltabb volt: a legutóbbi albumok, a 2005-ös Push The Button és az aktuális We Are The Night kulcsdarabjai mellett a Singles 93-03 válogatáson összegyűjtött sikerszámokból is előkerült jó néhány. A fellépés előtti villáminterjún a duó mindkét tagja, Tom Rowlands és Ed Simons is megjelent, de főleg az utóbbi beszélt.
Tom Rowlands és Ed Simons

Ed: - Tényleg vicces volt, de boldogok voltunk: az egy jó kategória, dicsőség megnyerni. Boldogok voltunk, hogy egyáltalán nyertünk egy Grammyt. Azóta már három is van nekünk belőle (a másik kettő már tánczenei – a szerk.).
- Ha az a rockzenei Grammy nevetséges is, az kétségtelen, hogy rockközönség is elfogad és szeret titeket, simán elfértek azokon a nagy fesztiválokon is, ahol a rockzene az uralkodó.
Ed: - Nem hiszem, hogy az emberek ennyire kategorikusan elkülönülnek a szokásaikban. Ha valaki rádiót hallgat, váltogat a csatornák közt, mindenféle zenét találhat. Az ilyen fesztiválokra járó emberek általában csak bulizni akarnak valami zenére, bármire, ami jó: ott és akkor saját értékén fogadják el, nincsenek előítéleteik.
- Lenyűgöző a lemezeitek közreműködőinek listája: olyan zenekarokból kaptátok a vendégénekeseket, mint a Charlatans, az Oasis, a New Order, a Primal Scream, a Mercury Rev, a Flaming Lips, a Verve, a Bloc Party vagy a Klaxons, olyan neves rapperek szerepelnek nálatok, mint k-os, Q-Tip vagy Fatlip, sőt az utóbbi két lemezen már egy csomó feltörekvő, még kevésé ismert művésznek is lehetőséget adtok. Hogyan választjátok ki őket?

Tom: - Néha a myspace-en vesszük fel velük a kapcsolatot. (nevet)
- Vannak terveitek, kikkel dolgozzatok még együtt a jövőben?
Ed: - Most még messze vagyunk attól, hogy ezt eldöntsük. De lehet, hogy senkivel. Lehet, hogy kipipáltuk már az összes összeközreműködőt, akivel dolgoznunk kellett. Hosszú és heves beszélgetéseket folytatunk arról, hogy kivel fogunk még együtt dolgozni, de senki nem jutott az eszünkbe, akinek feltétlenül kellene énekelni, vagy gitározni vagy bármi mást csinálnia a számainkban.
- Melyek a mai mezőnyből a kedvenc lemezeitek, kik a kedvenc új előadóitok?
Ed: - A Klaxons nagy kedvencünk, velük dolgoztunk is az új lemezünkön. A napokban újra meghallgattuk az albumukat, és továbbra is nagyon jónak találtuk, megvan benne a megfelelő energia. Ali Love is nagy kedvencünk. Meg a Midlake is (az előbbi egy fiatal multiinstrumentalista-énekes a londoni tánczenei színtérről, az utóbbi egy texasi pszichedelikus rockzenekar – a szerk.). Azok, akikkel az utóbbi időkben dolgoztunk, ők a legjobbak.

Tom: - Én is olvastam valahol, hogy saját magunktól hangmintáztunk, de nem. Nem vettünk mintát semelyik régi számunkból.
Ed: - Csak arról van szó, hogy ugyanazokat a szintetizátorokat használtuk, hasonló hangokat, hangszíneket, mint amilyeneket már használtunk. De nem, nem veszünk hangmintát saját magunktól. Az élet sokkal egyszerűbb lenne, ha úgy dolgoznánk! (nevet)
- Az ifjú amerikai dalszerző-énekes, Willy Mason közreműködésével készült Battle Scars című számotok teljesen úgy a hangzik, mint a Police gitárosának, Andy Summersnek az 1987-es szólólemeze, az XYZ.
Tom: - Ezt örömmel hallom.
- Ismeritek azt az Andy Summers-lemezt?

- Az új albumon van egy kakukktojás: a következő kislemezdalnak választott The Salmon Dance elég infantilis a Chemical Brothers eddigi sztenderdjeihez viszonyítva. Vagy ti nem tartjátok annak?
Ed: - Nem hiszem, hogy az ember lehet túl infantilis. Kétségtelen, hogy amerre járunk, vannak, akiknek nem tetszik ez a szám, vagy nem érzik úgy, hogy illik egy Chemical Brothers-lemezre. De mi vagyunk az egyedüliek, akiknek joguk van eldönteni, mi kerülhet egy Chemical Brothers-lemezre. Csak mi ketten.
- A folk és a pszichedelikus zene visszatérő elem nálatok. Számíthatunk még a jövőben tőletek olyan tízperces pszichedelikus elszállásokra, mint a Mercury Revvel készített The Private Psychedelic Reel volt egy évtizeddel ezelőtt?

Tom: -… meg a We Are The Night is.
Ed: - Igen, ezek mind elég pszichedelikusak. De nem akartuk őket annyira elszállttá tenni, azt szerettük volna, hogy hallgatható, érthető maradjon a végeredmény. Van egy finom határvonal, amin belül kell maradnia. Folk, pszichedelikus vagy elektronikus – nekünk ez mind „érzelmi zene”. Azt akarjuk, hogy zenénknek olyan érzelmi ereje legyen, mint a legjobb elektronikus zenéknek – vagy épp a legjobb folk zenéknek! Azért merülünk bele annyiféle zenébe, mert élvezzük, hogy különféle érzéseket keltünk vele. Azt hiszem, a zenénk erre való, és ezt teljesíti is. Sok minden változott nálunk az évek során, de a dolog kvintesszenciális része nem: a zene alkotása még mindig ugyanolyan tiszta izgalmat jelent számunkra, mint amikor az Exit Planet Dust albumot csináltuk 12 éve.
interjú+ interjúfotók:
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek




