Sir Paul újra száguld! A még mindig fiatalos lendületű ex-Beatle a Chaos And Creation In The Backyard című remek stúdióalbum megjelenése után, 2005. szeptember 16. és november 30. között 26 amerikai városban adott 37 teltházas koncertet. Ez a turnéfilm is szépen odatehető az In Red Square és Back In The U.S. DVD-k mellé.
Az irdatlan mennyiségű hang- és fénytechnikával és 25 HD kamerával utazó show kalandjait és a koncertturné legemlékezetesebb pillanatait dokumentálja e film. Márpedig emlékezetes pillanatokból és világraszóló eseményekből – ahogy azt Paul McCartney-tól már megszokhattuk – ezúttal is volt épp elég. Bár a legtöbb rajongó valószínűleg egyszerűen beérné azzal is, hogy megnézheti és meghallgathatja egy koncertfilmben a több mint 30 remek slágert (melyek ezúttal is McCartney teljes életművét átfogják a Beatlestől a Wings-korszakon át a legutolsó szólólemezig), azonban tudhatjuk már, hogy ha egyszer Sir Paul útra kel, nem elégszik meg azzal, hogy „csak” zenéljen. Így aztán ebben a filmben például tanúi lehetünk annak, hogy – a világtörténelemben először – élőben közvetítenek egy koncertet a nemzetközi űrállomás űrhajósai számára, vagy annak, hogy a Discovery legénysége meglátogatja két szám között McCartney-t a színpadon. A film kevésbé világraszóló, ám annál veszélyesebb eseményeket is megörökít: például amikor a koncert közepén Sir Paul belezuhan a süllyesztőbe. A számok közötti kis színesekben, illetve a koncertek alatt híres rajongók bukkannak fel Bill Clintontól Jack Nicholsonig, de McCartney arra is időt szakít, hogy a legmegszállottabb rajongóknak egy-egy meglepetéstalálkozóval kedveskedjen.
Magáról a zenei anyagról azért csak itt a legvégén, mert az semmilyen meglepetést nem okoz: szuper számok, szuper hangzás, remek koncerthangulat. A skálán a zúzós rock’n’rolltól az egy szál gitárral előadott intim hangzásig (ebben a kategóriában az örökérvényű I Will mellé sikeresen zárkózik fel az új albumról a Jenny Wren című csodaszép szám) minden megtalálható, mit McCartney-rajongó kívánhat. Varázslatos, amit ez a fickó így hatvanon túl is művel a színpadon. Most már valószínűleg örökre rejtély marad, hogy például egy olyan hihetetlenül egyszerű számból, mint a Drive My Car, hogyan lehet ennyire fergeteges és magával ragadó produkciót teremteni egy koncertszínpadon.
QQQQ
EXTRÁK:
Egy tízperces „ráhangoló” életrajzi összefoglaló Paul McCartney karrierjéről. Négyperces montázs az utazó karaván hétköznapjairól – itt jó lett volna, ha a rendező letiltja az osztott képmezőt generáló gombokat a vágóasztalon, mert a túl soknál is több lett belőlük. A soundcheck keretében három dalt hallgathatunk meg. Van még egy tízperces összeállítás interjúkból, melyekben mindenki jól megdicséri a nagyszerű Pault (itt több olyan hírességet is látunk, akik magában a turnéfilmben nem bukkantak fel). A lemez kísérőfüzetébe a rockújságíróból hollywoodi filmrendezővé lett Cameron Crowe írt bevezetőt.
QQQ
2006 Hossz: 115 perc Kiadó: Warner Hang: angol 5.1 + DTS Felirat: angol, holland, német, francia, olasz, spanyol, portugál

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek