Közvetlenül a Sziget előtt, augusztus 4. és 8. között a Kultiplexben immár másodjára lehetünk BuSHojárók. A programok a Kultiplex három helyszínén (mozi, kisterem, kert) párhuzamosan zajlanak, így a filmvetítések mellett közönségtalálkozókra, koncertekre (Megyabass Group, Ez a divat, Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi, Abszolút Hallás) és színházi előadásokra is sor kerül.
Linkek
A filmes műsor során négy és fél nap alatt közel 20 országból származó, összesen mintegy 14 órányi versenyfilmet nézhetünk meg, míg a versenyprogramba be nem került alkotások információs vetítések keretében kerülnek majd a közönség elé. A tavalyi sikeren (az első díjat egy magyar mű, Dési András György és Móray Gábor sci-fije, A 639. baba nyerte) felbátorodva idén több volt a magyar nevező, de érkeznek versenyművek Németországból, Lengyelországból, Hollandiából, Ausztráliából, Szlovéniából, Csehországból és Angliából is.
A versenyzők és a pályázók mellett idén is képviseltetik magukat a különböző alkotóműhelyek és fesztiválok: válogatást láthatunk a Mediawave, a Future Shorts, a Faludi Ferenc Akadémia, a brnói rövidfilmfesztivál és a Nisimasa Workshop legjobbjaiból. A kisfilmek mellett (után) mindennap végén egy-egy magyar nagyjátékfilmet is megnézhetünk: pénteken a Kész cirkusz, szombaton a Csoda Krakkóban, vasárnap a Zsiguli, hétfőn pedig A másik ember iránti féltés diadala következik. A fesztivál elején a tavalyi BuSho Best of válogatását vetítik, míg értelemszerűen a fesztivál utolsó napján kerül sor az idei mustra legjobbjainak újbóli bemutatására. Rövidezzünk tehát, abból semmi baj nem lehet (főleg, hogy megint ingyen tehetjük)!

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek